Ősszel is Balaton

A Bor és Piac az „Ősszel is Balaton” című projekt keretében egy balatoni borokat bemutató sétáló borkóstolót és mesterkurzust szervez november 5-én szombaton 15 és 21 óra között Balatonalmádiban. A projekt átfogó célja a kulturált borfogyasztás, borkultúra, valamint a fenntartható borászat népszerűsítése a Balatoni Borrégióban.

A projekt fő eseménye egy sétáló bórkóstoló és konferencia, ahol szezonon kívüli időpontban találkozhatnak a borkedvelők és bortermelők, valamint a szakma hazai és nemzetközi képviselői. A sétáló borkóstolón mintegy 25 kiállító borászat kínálatával ismerkedhetnek meg a vendégek, a termelők személyesen lesznek jelen a rendezvényen. A helyszín kiválóan megközelíthető a Balatonalmádi vasútállomástól kb. 3-5 perc sétával, így az esemény végén vonattal is hazautazhatnak a látogatók. A jegyvásárláshoz görgessen lejjebb, az első száz jelentkezőnek tudunk jegyet biztosítani a sétáló borkóstolóra, a mesterkurzusra 40 jegy áll rendelkezésünkre.

Bemutatásra kerülnek a hungarikum szőlőfajták – Olaszrizling, Kéknyelű, Furmint, Szürkebarát – valamint a klímaváltozás hatására megjelenő új szőlőfajták, majd kitekintést teszünk a horvátországi Grasevinák világába is. A „bort mértékkel” – a kulturált borfogyasztást és a borkultúrát, a gasztronómiát, valamint a borturizmust népszerűsítő előadásokra kerül sor nemzetközi kitekintéssel, hazai és külföldi szaktekintélyek részvételével. A mesterkurzusokon foglalkozunk továbbá a fenntarthatósággal, a rezisztens szőlőfajtákkal, és a biogazdálkodással is.

A rendezvényről további részleteket itt találnak.

A Balaton Borrégiót népszerűsítő átfogó média megjelenéssel támogatjuk a helyi borászatokat a Bor és Piac magazin szeptemberi lapszámával, közösségi média megjelenésekkel, valamint kisfilmekkel.

A projekt keretében készül két kisfilm, az egyik bemutat néhány emblematikus balatoni borászatot, a másik megörökíti a rendezvény emlékezetes pillanatait. Ezeket szabadon hozzáférhetővé tesszük minden érdeklődő számára.

Jegyárak a sétáló borkóstolóra: október 27-ig early bird jegyek: 3900 Ft, konferencia: 2900 Ft. Október 28-tól: 5900 Ft, a konferenciára: 4900 Ft. Korlátozott számban november 5-én és a helyszínen is lehet jegyeket váltani: 6900 Ft-ért és 5900 Ft-ért a mesterkurzusra.

Nyeremény játék:

[tikex_giveaway post_id=”legszebb-szolobirtok”]

A kiállító borászatok:

5 Ház Borbirtok Somló

Androsics Birtok

Barcza Pincészet

Bezerics Szőlőbirtok

Dobosi Birtok

Dóka Éva Pincészete

Dörgicsélő

Feind és Feind Pincészet Kft

Fodorvin Családi Pincészet

Garamvári Szőlőbirtok

Istvándy Pincészet-Badacsony

Káli Balázs

Kolonics Károly

Laposa Badacsony

Lázár Pince

Mórocz Pincészet

Nagy & Nagy Borászat

Nivegy-Völgyi Borgazdaság Kft.

Nyári Pince

Palóznaki Péter Pincéje

Petrányi Pince

Rádpuszta Szőlőbirtok

Tagyon 730 Bormanufaktúra Szőlőbirtok

Taverna Borászat

Tornai Pincészet

Villa Gyetvai Borászat

 

 A 15:30 és 17:30 óra közötti  szakmai konferencia programja:

  

  1. A borturizmus fellendülése 

Előadó: Csemez Attila, Dékány Tibor, Szakács László, ügyvezető Bor és Piac magazin / Petrányi István, Petrányi Pince 

Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka és a díj jelentette marketingelőnyök

 

  1. Bor és egészség 

Előadó: Dr. Sólyom- Leskó Annamária, adjunktus MATE SZBI 

Egészséges Borfogyasztás, bort mértékkel: mértéktartó borfogyasztás- egészséges életmód, új trendek. Környezeti fenntarthatóság, nemzetközi és hazai (balatoni) jó gyakorlatok bemutatása. Natúrborok, narancsborok. 

 

  1. Bioszőlészet, bioborászat 

Előadó: Dr. Bisztray György Dénes, professor emeritus MATE SZBI 

A helyi fajták (Olaszrizling, Furmint, Szürkebarát, Kéknyelű) mellett a rezisztens fajták és a klímaváltozás miatt új fajták megjelenése. 

 

  1. Válaszlehetőségek a klímaváltozásra a borász szemével 

Előadó: Dr. Pásti György, Bor és Piac magazin

Klímaváltozás hatásai hogyan befolyásolják a fajtaválasztást, az élesztőhasználatot. Hogyan állítják be a must induló cukortartalmát, hogy alacsonyabb legyen az alkoholfok. A nagy cukorgyűjtő fajták használatának újragondolása, pl. Szürkebarát.

 

  1. Horvátország: A Grasevina szőlő- és borágazati és gazdasági szerepe 

Előadó: Saša Špiranec, borszakíró

Mi a Grasevina nemzetközi sikerének titka? Hol van a helye a „polcon” (ár/érték arány) és a gasztronómiában? Mi a hasonlóság / különbség az Olaszrizlinggel összehasonlítva?

  

  1. Borgasztronómia 

Előadó: Dr. Mészáros Gabriella 

Borkultúra és gasztronómia, a hely borokra és hagyományos ételekre alapozva. Vendéglátás a Balaton körül. Nemzetközi jó gyakorlatok.

 

A rendezvény időpontja: 2022. november 5. 15.00- 21.00

Helyszín: Pannónia Kulturális Központ Balatonalmádi, Városház tér 4

 

A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.

Az  OC-BOR/2-2022/405111  „Ősszel is Balaton” című projektet megvalósításához a VEB2023 -EKF Program nyújtott 3.000.000 Ft támogatást.