Ősszel is Balaton 2 – újra lehet rá jegyet váltani

A Bor és Piac az „Ősszel is Balaton 2” című projekt keretében egy balatoni borokat bemutató sétáló borkóstolót és mesterkurzust szervez november 4-én szombaton 15 és 21 óra között Balatonalmádiban. A projekt átfogó célja a kulturált borfogyasztás, borkultúra, valamint a fenntartható borászat népszerűsítése a Balaton Borrégióban.

A projekt fő eseménye egy sétáló bórkóstoló és mesterkurzus, ahol szezonon kívüli időpontban találkozhatnak a borkedvelők és bortermelők, valamint a szakma hazai és nemzetközi képviselői. A sétáló borkóstolón mintegy 25 kiállító borászat kínálatával ismerkedhetnek meg a vendégek, a termelők személyesen lesznek jelen a rendezvényen. A jegyvásárláshoz kérjük görgessen lejjebb, az első száz jelentkezőnek tudunk jegyet biztosítani a sétáló borkóstolóra, a mesterkurzusra 40 jegy áll rendelkezésünkre.

A Balaton Borrégiót népszerűsítő átfogó média megjelenéssel  a Bor és Piac magazin szeptemberi lapszámával, közösségi média megjelenésekkel, valamint kisfilmekkel támogatjuk a helyi borászatokat.

Október 27-ig tudnak early bird jegyeket váltani, a sétáló borkóstolóra 5900- , míg a mesterkurzusra: 4900 Forintért. Október 28-tól jegyek a sétáló borkóstolóra: 7900-,  a mesterkurzusra: 6900 Forintos áron válthatók. Korlátozott számban november 4-én és a helyszínen is lehet jegyeket váltani a sétáló borkóstolóra és a mesterkurzusra: 9900 – és 7900 Forintért.

A helyszín kiválóan megközelíthető a Balatonalmádi vasútállomástól kb. 3-5 perc sétával, így az esemény végén vonattal is hazautazhatnak a látogatók.

A rendezvényen a sajtkínálatot a Tekergő Sajtműhely biztosítja, a kóstolópoharakat a Fulker Kft szolgáltatja.

A kiállító borászatok:

a’ Capella Szőlőbirtok

Androsics Birtok

Barcza Pincészet

Békássy Borászat

Bezerics Szőlőbirtok

Fodor Borbirtok

Gyukli Pince

Homola Pincészet

Istvándy Pincészet-Badacsony

Istvándy Jenő Pincészete

Kolonics Károly

Lídia Borház

Mórocz Pincészet

Mörk Pincészet

Petrányi Pince

Pócz Pincészet

Podmaniczky Péter Pincéje

Rádpuszta Szőlőbirtok

Söptei Zsolt Pincészete

Szer-Elem Szőlőskert

Tagyon 730 Bormanufaktúra Szőlőbirtok

Taverna Borászat

Tornai Pincészet

von Beőthy Pince

Villa Gyetvai Borászat

Villa Tolnay Borház

 

 A 16:00 és 18:30 óra közötti  szakmai konferencia és mesterkurzus programja:

16:00

köszöntő, Bozzai Zsófia, főszerkesztő

16:05 – 16:15

két kisfilm levetítése  

16:15 – 16:30

„ez a magyarok tengere,
Jó ízű étket ád fogasa, sigere…”

Előadó: Dr. Kovács Emőke, Balaton-kutató, történész 

Érdekességek a balatoni gasztronómia és borászat történetéből

  16:30- 16:50

Dűlőszelekció lehetőségei a Balaton körüli borvidékeken

Előadó: Dr. Bodor-Pesti Péter 

A Balaton körüli borvidékek változatos ökológiai adottságai kiváló lehetőséget biztosítanak a dűlőszelektált borok készítéséhez. Az előadás során bemutatásra kerülnek a dűlőszelekció legfontosabb alapjai és a régióban alkalmazott kisebb földrajzi árujelzők rendeleti szabályozásának háttere.

16:50 -17:05

Borfogyasztás félelmek nélkül

Előadó: Söptei Zsolt, Söptei Borászat

Miért fontos érett szőlőből bort készíteni? Avagy a szőlőszüret időpontjának ideális megválasztása és a bor érlelés játéka Söptei Zsolt szerint.

17:05 – 17:35

„A rezisztens szőlőfajták gyakorlati tapasztalatai”

Előadó: Gyukli Krisztián

Előadás a Gyukli Pince három rezisztens szőlőfajtából készülő borának bemutatásán keresztül: Bio Hibernal 2023, Bio Füredgyöngye 2023, Bio Solaris 2022

17:35 -17:50

 A borturizmus fellendülése – Tornai Pincészet, Somló

Előadó: Tornai Tamás, Tornai Pincészet

A Balaton Borrégió elnöke, a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka pályázaton nagybirtok kategóriában győztes Tornai Pincészet tulajdonosa Tornai Tamás  beszél a borturizmusban rejlő lehetőségekről, valamint bemutatja a pincészet emblematkus Olaszrizling borát

17:50 – 18:20

Felvidék: Felvidéki Olasz rizling termőhelyek és stílusok

Előadó: Geönczeöl Attila, borszakíró

Borsor:

Pivnica Čebovce, Csáb – Olasz rizling Andezit 2022
Bóna Winery, Bátorkeszi – Olasz rizling 2020
Geönczeöl Attila, Garamkövesd – Orange 2022 (Olasz rizling)

 

A rendezvény időpontja: 2023. november 4. 15.00- 21.00

Helyszín: Pannónia Kulturális Központ Balatonalmádi, Városház tér 4.

 

Elnézést kérünk,informatikai probléma miatt nov.4-én is elérhetővé tesszük a 7900 Ft-os jegyeket.

Amennyiben mem működik a bankkártyás fizetés, kérjük válassza az átutalásos opciót!

 

Átutalásos fizetésre ide kattintva van lehetőség.

Kapcsolat: info@borespiac.hu

 

A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.