A Nyári Pince az Ősszel is Balatonon

November ötödikén sikeresen lezajlott az Ősszel is Balaton sétáló borkostoló és mesterkurzus, az eseményről elkészült kisfilmet itt tekinthetik meg. Az eseményen alkalmunk volt a kiállító borászokkal beszélgetni, ezúttal Nyári Gyulát kérdeztük a Nyári Pince működéséről és az eseményre elhozott boraikról. 

Milyen volt az idei évjárat?

Olyan volt, amilyet szerettünk volna. A szőlő minősége rendben volt, innentől kezdve csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki belőle. Volt egy kis szárazság, de nem okozott nagyobb fennakadást.

A klímaváltozás hatásait érzékelitek?

Természetesen érezzük, de egyelőre még nem okoz annyi problémát, hogy a jelenleg meglévő fajtákon változtassunk. Még  nem gondolkodunk rezisztens fajtákban. Egyelőre annyit látok, hogy kevesebb a zöld munkánk a jelenlegi fajtákkal.

A turizmus hogyan alakul nálatok?

Évről évre jobb. A téli szezonban egyelőre nem tartunk nyitva, és az őszi szezonnak is inkább csak az elején. Az állandó nyitvatartásunk hivatalosan május elejétől szeptember végéig tart, ettől néha eltérünk egy-egy rendezvény keretében.

Milyen programot tudtok ajánlani a turistáknak?

Elsősorban borkóstolókat. Mi tulajdonképpen egy kilátópont is vagyunk a Szent György-hegy tetején, tehát már a kilátásért és a lilakaácos lugasért is megéri eljönni hozzánk.

Ott is éltek a pincénél? 

Apósom igen, ő ott lakik a pincénél, de mi a feleségemmel, Emesével egy kicsit távolabb, nagyságrendileg fél órára lakunk a pincétől.

Melyik borotokra vagy most a legbüszkébb?

Ez egy borzasztóan nehéz kérdés. Amit most leginkább kiemelnék, és a mai este is visszaigazol, az a Rajnai Rizling. Elég sokan kóstolták, többen úgy jöttek ide, hogy erre voltak kíváncsiak. Többen kiemelték a késői szüretelésű versenyzőinket is, emellett természetesen a Kéknyelű mindenképpen említésre méltó.

Hol értékesítitek a termékeiteket?

Részben a pincénél, illetve Budapesten több borkereskedésben is.

 

A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.