A Budakalászi Borklub két évnyi kényszerpihenőjét követő újraindulására január 13-án került sor az Egri borvidék kultúrtörténeti körbejárásával. Ebben voltak segítségünkre Vincze Béla borai, Módos Péter szakértelme, Nyikos István szervezése és irodalmi válogatásai, illetve a Kecskés zenekar közreműködése. A szinte teltházas rendezvényen havi rendszerességgel kaphat a borkedvelő közönség nyolctételes ízelítőt egy adott borvidékről az onnan meghívott borász munkáin keresztül.
Vincze Béla egri borász, a 2005-ös Év Bortermelője díjazottja, jelenleg a Mészhegy Kft. családi vállalkozásnak az ügyvezetője, amit három gyermeke egyharmad-egyharmad arányban tulajdonolnak. A pincészet jövője ekképp biztosítottnak látszik, különösen, hogy legkisebb fia szintén szőlész-borász végzettséget szerzett Budapesten, és a tervek szerint a családi cég kereskedelmi ágában szeretne részt venni. Vincze Béla a családi pincészet mellett tanácsadóként is dolgozik különféle üzemek számára, illetve borászként tevékenykedik a Vincze Borászat Kft-t megvásároló cégnél.
Béla, miért adtátok el a Vincze Borászat Kft-t?
Ez egy kényszerdöntés volt, amit a devizahitel kilátástalanságot hozó terhe követelt meg. Nyilván, aki átélte ugyanezt, tudja miről beszélek, mit jelent, amikor voltaképp a hitelnek él az ember, és a munkája eredményét aligha tekintheti sajátjának. Van úgy, hogy nehéz egy döntés, de meg kell hozni a saját érdekünkben.
Ezek szerint érzékenyen érintett a dolog. Mi az, ami távlati nézőpontot adott ilyen nehéz helyzetben is?
Egyfelől az a borászati tisztesség, ami számomra a minőséget és szakmai alkotás mélységeit jelenti. Azt gondolom, hogy ha az ember ezek mentén halad, és szereti amit csinál, mindig jutni fog neki annyi siker és elismerés, amiből virágzásnak indulhat a gazdasága, és elégedett életet élhet. Még akkor is, ha adott esetben meg kell válnia élete munkájának javától. Másfelől sok-sok év távlatában vásároltam a Mészhegyen található szőlőterületeket, amik immár elkezdték behozni a beléjük fektetett munkát, törődést, szakértelmet.
Valóban, ezt a ma esti sor is alátámasztja, s erről még ejtünk is szót. Előbb azonban áruld el, mi köti össze az Arcanumot és a Mészhegy borait?
A minőség, a stílus és a család köti össze őket. Hitvallásom, minden korábbi nehézséget figyelembe véve, a megalkuvás nélküli minőség. Ez kiemelt fontossággal bír számomra, hiszen ez jelenti a szőlővel, önmagammal és a fogyasztóval való harmónia zálogát. Ez jelenti az anyagi fenntarthatóság alapját is, hiszen nemcsak hogy nem engedhetem meg a tömegtermeléshez szükséges hatalmas befektetéseket, de annak fogyasztói divatirányzatokat kiszolgáló, nyereségközpontú célkitűzéseivel sem tudok azonosulni. Úgy gondolom, hogy a Jóisten a jóból nem ad sokat, abból viszont csodákat lehet kihozni. Így fajtánként jellemzően pár hordós tételeket készítek, ami viszont – az értő fogyasztókkal egyetemben – meghálálja a törődést.
Főleg a vörösborok iránt fűt a szenvedély, a ma este bemutatott nyolc tételben is hét vörös szerepel: Van itt Pinot noir, Kadarka, Kékfrankos, Merlot, Syrah és Cabernet Franc.
Úgy van, ezenkívül még Portugiesert és Blauburgert is készítek, dehát minden nem férhetett bele a sorba, és a fehéreket – köztük a mai 2018-as Chardonnay-t – még nem is említettük. Azt tudni kell, hogy a Mészhegyen nem minden évjáratban teszünk a borokból az asztalra, csak az arra érdemesekben. A 2018-as egy ilyen szerencsés év volt, számos pompás bor született; a kóstoló sornak is a felét ebből az évjáratból hoztam. A 2019 és ‘20 nem ez a kategória, de a ‘21 már igen, s ilyenkor vásárolunk máshonnan is szőlőt, hogy minél több jó minőségű alapanyagot dolgozhassunk fel.
Melyek a kedvenc fajtáid, s hogy állsz a Bikavérrel?
A ‘90-es években úgy gondoltam, hogy majd ha öreg borász leszek, akkor fogok a Bikavérrel foglalkozni, mert ehhez a műfajhoz meg kell az embernek érnie. A 2000-es évektől készítek Bikavért, és a 2003-as egyből nagyaranyat kapott. Itt a mai sorban fellelhető 2014-es évjárat kicsit gyengébb lett, de a 2018-asra senkinek sem lehet majd panasza. Eme történelmi házasítás készítésénél a Bikavér régi dicsfényének visszaállítása a célom, mely a szocialista egypártrendszer idején a hazai fogyasztók körében meglehetősen megkopott. Régebben persze a Kadarka volt ennek a cuvéenek az alapja, mára viszont a Kékfrankos vette át szerepét a megbízhatóbb, mégis nagyszerű értékek felmutatására képes fajtajellege révén – melyhez képest a Kadarka egy felettébb kényes egy jószág.
Kedvenc fajtám a Cabernet Franc, második helyen a Merlot és a Syrah áll, harmadik pedig a Kékfrankos. Évtizedek óta az a véleményem, hogy Magyarország éghajlati és talajadottságai a Cabernet Franc-nak tökéletesen megfelelnek, ezt bizonyítja az ország több borvidékén készült számos kitűnő Cabernet Franc. Minden évjáratban, még a gyengébbekben is tudok belőle figyelemreméltó bort készíteni. Egerben sokáig lobbiztam a Cabernet Franc-ért, hogy kiemeltebb szerepe legyen a borvidéken, de ez nem talált egyöntetű helyeslésre. Különösen, hogy Villánynak már zászlósbora, én töretlenül bízom a fajtában, és mindent elkövetek, hogy a legjobb minőségben tudjam elkészíteni.
Tudósított: Hajdu Ferenc
Fotó: Dékány Tibor, Szőts László
