Enciklopédia a borról

A Magyar Tudományos Akadémia clubtermében mutatták be ünnepélyes körülmények között a BORKÖNYV címen kiadott új enciklopédiát, melynek alcíme: A szőlőtől a pohárig. A vaskos, 512 oldalas könyv a Mediaworks kiadásában készült el, szerzői Ember Sándor, Kozma Kálmán és Domián Emese.

A szerző trió eredetileg azzal a céllal kezdett a munkának, hogy egy hiánypótló kiadványt készít, mely elsősorban a hazai sommelier-képzés bázisa lehet. A téma viszont annyira összetett, annyira sokrétű, hogy nem lehetett félúton megállni, és így egy nagy összegző mű született, amelyben minden benne van, ami a szőlőtermesztéssel, borkészítéssel, borismerettel, borkultúrával kapcsolatos.

A Magyar Tudományos Akadémia clubtermében Szajlai Csaba, a Figyelő felelős szerkesztője mutatta be a könyvet, aki – mint megtudtuk – maga is egri bortermelő család leszármazottja. A könyv méltatása Dr. Kállay Miklósra, a Magyar Bor Akadémia örökös elnökére, a MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) emeritus professzorára, a borászati tudományok emblematikus egyéniségére várt, aki a tőle megszokott széles látókörűséggel méltatta a bort, és a bort bemutató művet.

A könyvben a szőlészet-borászat, valamint a hazai borvidékek bemutatása témakörét Ember Sándor készítette. A világ legfontosabb borvidékeiről szóló ismeretekbe Domián Emese avatja be az olvasót.  A sommelier-témakört a műfaj legjobb hazai ismerője, a Gundel étterem korábbi igazgatója, sommelier oktató, a Magyar Sommelier Szövetség alapító tagja, Kozma Kálmán mutatja be a könyvben. A könyvpiacon már korábban megjelent jó néhány mű, amely a borral, a borkészítés világával foglalkozik, ám talán egyik sem törekszik ennyire átfogó ismeretek átadására.

Dr. Fiáth Attila egyetemi tanár, DipWSET nemzetközi borakadémikus  ugyancsak aláhúzta méltatásában, hogy ez a kötet egyaránt fontos információkat tartalmaz mind a borkészítők, mind a borkedvelők számára. Mindezt nagyon informatív, sokoldalúan informáló stílusban, térképekkel, táblázatokkal, magyarázó ábrákkal. A könyv előnye még, hogy kitekintést nyújt a borpárlatok, gabonaalapú párlatok, koktélok, kávék, ásványvizek, teák, szivarok világába is. Külön fejezet tartalmazza a borok és ételek párosítását. Egyszóval a könyv kiváló karácsonyi ajándék is lehet minden borkedvelő részére.

(dékányT)