Nyúlné dr. Pühra Beátával az idei Év Bortermelőjével beszélgettünk

Nyúlné dr. Pühra Beáta, az Etyek-Budai borvidéken termelő Nyakas Pince főborásza nyerte el a Magyar Bor Akadémia által 2021-ben odaítélt Év Bortermelője díjat. A jelöltek kiválasztása többlépcsős folyamatban zajlott, a legtöbb jelölést kapott öt borász idén Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Günzer Tamás (Villányi borvidék), Ipacs Szabó István (Villányi borvidék), Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Főapátság pincészetének főborásza (Pannonhalmi borvidék), illetve a nyertes Nyúlné dr.Pühra Beáta. 

A Bor és Piac magazinnak adott interjújában Bea elmondta, hogy nagyon szerette volna elnyerni e díjat, és egy olyan erős ötösfogatba került, amelyből mindenki megérdemelte volna a győzelmet. A díj elnyerése nagy büszkeség a Nyakas Pince számára is, hiszen már két „Év Bortermelőjét” adott az országnak, kilenc évvel ezelőtt, 2012-ben Malya Ernő nyerte el e kitüntetést. Nagy büszkeség Bea számára, hogy Gálné Dignisz Éva után e férfias szakmában ismét nő nyerte el e kitüntetést. Így utat is mutathatnak női borászok számára, hogy adott a lehetőség.

A díjátadón Pühra Bea beszédében köszönetét fejezte ki mindazok számára, akik érdemesnek találták a 2021-es Év Bortermelője díjra.  A túláradó örömtől nehezen szavakat találó főborászt, saját meglátása szerint, rengeteg véletlen kísérte idáig vezető útján. Sorsa mindegy 37 évvel ezelőtt pecsételődött meg, amikor is belépett az általa csak szentélyként emlegetett „Soós” kapuján (Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola). Első mentora, dr. Gazdag László, a borászati technikum egykori igazgatója szerettette meg vele a szakmát, és Pühra Beáta azóta mással sem foglalkozott, mint a borászat rejtelmeibe történő elmélyüléssel, hiszen úgy tartja, tanulni örökké kell. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a középiskola után egyenesen a Kertészeti Egyetemre nyert felvételt, ahol később doktori címét is megszerezte.

A Nyakas Pincéhez Professzor Dr. habil Kállay Miklós tanár úr javaslatára került, aki komoly fejlődési lehetőséget látott a pincészet és kollégája együttműködésében. Itt, Malya Ernő nyomdokaiba szegődve, Pühra Beának lehetősége nyílt megvalósítani elképzeléseit mind kutatási, mind borkészítési területen, amiért máig hálás volt tanárának. A Nyakas Pincében véghezvitt eredményeit méltató babérokat ugyanakkor mindenképp szeretné megosztani a csapattal, akik nélkül a siker nem valósulhatott volna meg. Akiknek a pótolhatatlan munkája nélkül, akárcsak egy jól működő gépezet a fogaskerekek pontos működése nélkül, semmi kiemelkedőt nem érhetett volna el.

Nyúlné dr. Pühra Beáta elmondta, hogy a díjért további számos embernek tartozik hálával, akik közül szeretné kiemelni családját, akiknek a támogatásáért különösen hálás. Hiszen gyakran háttérbe szorultak a munka kihívásai közepette, de hittek benne, hogy „anya jó bort készít”, és utána ismét az első vonalba kerülnek a figyelem és gondoskodás terén.

Az átvett elismerésről a főborász úgy gondolja, egyfelől felelősséggel jár: felelősséggel önmaga, a Pincészet  és a szakma felé, ahol a minőséget mindennél előrébb tartja, és ennélfogva még lelkesebb munkával, még jobb borokat szeretne az asztalra tenni, a magyar bor jó hírnevének öregbítése érdekében is. Másfelől útmutatás és példa, akár a női borászok számára, akár olyan szakmai társak számára, akik nem családi, hanem egy ténylegesen nagyobb borászatnál tevékenykednek, hogy bármelyikük előtt nyitott a lehetőség elérni olyan kitüntető szakmai elismerést, mint az Év Bortermelője díj. Kedves Bea, szívből gratulálunk a sikereitekhez!