Günzer Tamás a harmincharmadik

December 6-án 12 órakor, a FELIX Kitchen & Bar-ban, sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” cím, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés nyertesét. A 2023. Év Bortermelője díj nyertese Günzer Tamás. Ő zsinórban a harmincharmadik magyar borász, aki elnyerte ezt a dicső címet.

Amint arról már korábban beszámoltunk, az első-fordulós szavazatok alapján az idei Év Bortermelője a Günzer Tamás (Villányi borvidék),  Lamport József (Egri borvidék), Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék), Ifj. Szepsy István (Tokaji borvidék), Vesztergombi Csaba (Szekszárdi borvidék) által alkotott ötösből kerülhetett ki. A FELIX Kitchen & Bar-ban megrendezett, Kovács Zita (Sol Montis Borászat) által moderált eredményhirdető ünnepségen Koch Csaba, a Magyar Bor Akadémia elnőke jelentette be a második fordulós szavazás végeredményét. Ez alapján a 2023. Év Bortermelője díj nyertese Günzer Tamás lett a Villányi borvidékről.

Az Év Bortermelője díj a díjazott bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés. A díjat Év Bortermelője elnevezéssel 1991-ben adták át először azzal a szándékkal, hogy elismerje egy hazai borász kimagasló szakmai teljesítményét, többéves munkáját. Az állandó kiváló minőségen kívül számítanak a borversenyen elért eredmények, a marketing, a külcsín és a belbecs, a szerethetőség, a borászat iránt keltetett szimpátia és nem utolsó sorban a borász személye.

December 6-án déli 12 órakor, a FELIX Kitchen & Bar-ban Koch Csaba, a Magyar Bor Akadémia elnöke bejelentette a végső szavazás eredményét

A már-már halhatatlannak tartott első nagy villányi négyes, Tiffán Ede, Gere Attila, Polgár Zoltán, Bock József után így Günzer Tamás a folytatója a villányi borok elismertségének. Günzer Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé, és így 24 év után most ismét egy villányi borász nyerte a díjat. A bortermelő család 75 hektáron termel szőlőt, melyről évente 5000 hektoliter bort készítenek. Egy igazi családi vállalkozás az övék, ahol mindenki megtalálta a számára ideális munkát: a gyerekek közül Gina foglalkozik a marketinggel, Roland a főborász, az édesanya, Mariann pedig a vendéglátás mellett a könyvelést is felügyeli.

Günzer Tamás a pincészet főborászával. Günzer Rolanddal

Ahogy sokakét, Tamás életét is egy meghatározó gyermekkori élmény alapozta meg. Édesapja egy kis pincében gazdálkodott Palkonyán, a kisfiú mindig mellette tevékenykedett, játszott. Amikor Tamás 10 éves lett, és elég erős volt már hozzá, édesapja az egyik szüreten megtanította neki meghúzni a prést, ekkor kezdett el komolyabban érdeklődni a borkészítés iránt. Mivel az állatokat is nagyon szerette, nehéz volt döntenie, hogy milyen pályát válasszon. Tamás végül állattenyésztő üzemmérnök diplomát szerzett, majd 12 évig volt szarvasmarha-ágazat vezető egy termelőszövetkezetben. A diplomaosztóra kapott szőlőültetvény első bora 1991-ben készült el, ami rögtön aranyérmet szerzett a Villányi borversenyen, ebben a pillanatban vált világossá Tamás számára, hogy borász vénával rendelkezik. Az állattenyésztő pályával akkor hagyott fel végérvényesen, amikor egy vinotéka a borász tudta nélkül benevezte egyik borát a Pannon Bormustrára, ahol kategóriagyőztes lett.

 

Góünzer Tamás a jelöltek, valamint a Magyar Bor Akadémia vezetőségének ünneplő gyűrűjében

Günzer Tamás pincészete számos országba exportál, többek között Lengyelországba, Írországba, Svájcba, Kínába, de termékpalettájuk a hazai boltok polcain is megtalálható. Legkiemelkedőbb boraik közé a Bocor Grandior Merlot-t, a Mátyás Cuvée-t, az Ördögárok Merlot-t, a Bocor Chardonnay-t és a Bocor Cuvée-t sorolják. A borászat számos borversenyen szerepelt már nagyszerű eredménnyel.

Günzer Tamásnak Bozzai Zsófia, a Bor és Piac laptulajdonos főszerkesztője gratulál az eredményhirdetést követően

„Mindenkor alkalmazkodni a fogyasztói kívánalmakhoz.” – szól Tamásék mottója. Ehhez igazodva a pincészet közeli terveiben egy panzió építése, valamint egy 200 fő befogadására alkalmas rendezvényhelyszín építése is szerepel. Tamás szabadidejében horgászik, legyen szó folyóról, tóról vagy tengerről. Legjobban a Pécsi Horgászegyesület egyik tavacskájába nyúló, saját stégjén szeret időzni. Nagyon büszke rekordfogására, ami egy 56 kilós harcsa volt.

 

MBA – DT