Sütő Zsolttal, az Autentista Kör alapítójával beszélgettünk

A Duna-menti borászatok együttműködésének fejlesztése a szlovák-magyar határmenti régióban (Dunavin) kisprojekt keretében az Autentista Kört megalapító szlovákiai borásszal, Sütő Zsolttal beszélgettünk. 

„Az egész régió és Közép- Európa afelé indulna el, hogy a környezetet védve és ápolva vinnénk a természethű borok hírét.” 

 

M is lényege az Ön által alapított Autentista Körnek?

Az Autentista Chartának két fő pillére van. Az egyik a szőlőtermesztésről szól, a másik pedig a szőlőfeldolgozást és a pincemunkákat érinti. A szőlő ökológiai termesztésből kell, hogy származzon, a pincében pedig nem használunk  segédanyagot a borainkhoz.

A kén kivételt képez, 70mg/l összkén megengedett, de én pl. már négy éve nem használok egyáltalán ként sem.

A boraink nem az aktuális borízlést követik és szolgálják, hanem stílusukban merőben más alapokra épülnek, egyfajta régebbi ízvilágra, ami erősen kötődik a tájhoz, az emberekhez és a helyi hagyományokhoz, képviseli az ott élő emberek közösségét, azt a közösséget, ahonnan ő is származik. Ettől autentikusak boraink és ezért választottuk ezt a szót önmagunk meghatározására is. Az autentista egy műszó. Az Autentista Slovakia pedig az a regisztrált, hivatalos szervezet, ami a működésünk jogi hátterét megteremti.

Mekkora a kereslet ezekre a borokra?

Hogy mennyire a saját identitással rendelkező borokra van igény, arra jó példa, hogy boraim több mint kilencven százalékát exportálom. Harminc országba szállítunk, olyan igényes borpiacokra, mint az amerikai, a japán, a koreai, a kanadai, a svájci és a skandináv országok piacai. A nagyvilágból, messzebbről nézve gyakran többet, de az biztos, hogy másként lát az ember.

Hogyan definiálják Önmagukat, a borvidéket?

Rájöttem és vesszőparipámmá vált, hogy úgy tudom közérthetően elhelyezni boraimat a világtérképen, ha azt kommunikálom, hogy ott vannak az én régióm, ahol Kékfrankost és Olasz rizlinget termelnek az emberek. Az igazi régió létrejön, nem felülről rajzolják a térképre, ehhez a kisebb közösségek közötti kapcsolatépítés elengedhetetlen. Mindenképpen erősíteni kell a helyi együttműködéseket.

Mi az Autentista Kör üzenete?

A mi kis ökológiai, autentista csoportunk mindössze öt-hat emberből ál, de már érezhető a jelenléte. Azt az üzenetet terjesztjük a borászok között, hogy csak a környezetünket óvva szabad szőlőt termeszteni és adalékanyagok nélkül is lehet jó bort készíteni.

Mi az, amit az ide érkező vendégeiknek nyújtani tudnak?

Nem egy tudatos marketinget építettem fel, hanem próbáltam az igazságot megmutatni. Tudatosan keresem, mi a szép és mi a jó, hogy utána meg tudjam mutatni a vendégeinknek. Minden látogató autentikus helyre vágyik, ahol az élet igazi ritmusa zajlik, ami nem a turistacsalogatásról szól, hanem igazi élő értékekről, amiket csak azok megélésével tudunk megtenni. Úgy érzem, hogy nem a nagy beruházások kellenek. Azt gondolom, hogy a látogatók itt eltöltött idejének az intimitásról és az autentikus környezetről kell szólnia.

Véleménye szerint hogyan lehetne megvalósítani az együttműködést a Duna két oldalának borászatai között?

Nem csak a bort, mint élelmiszert kínáljuk eladásra, de környezetünk értékrendjét, a vidék történetét is felfedjük. Közvetlen környezetünket kellőképpen ismernünk kell ahhoz, hogy több napos itt tartózkodásra csábítsuk a vidék iránt érdeklődőket. Jobban kellene ismernünk a saját értékeinket, valamint a Duna túlsó felét is ahhoz, hogy megtaláljuk a kapcsolatokat. Ugyanazzal a hasonlattal élve: Sűrűbbre kell szőni a szálakat, hogy a régió kiadja a mintát.

Várjuk kedves olvasóinkat június 25-én MATE Budai Campusára, ahol megismerkedhetnek Sütő Zsolttal és több felvidéki bortermelővel is! Részletek a DUNAVIN Nyári Borünnepről itt olvashatók!

Több mint 25 termelő tételével találkozhatnak a Felvidékről, a Dél-Szlovákiai Borvidékről, és a Duna magyarországi oldaláról, azaz a Neszmélyi-, az Etyek-Budai, a Pannonhalmi- és a Soproni Borvidékről.

(B.Zs.)

www.skhu.eu

www.rdvegtc-spf.eu