Búcsú Dr. Kosárka Józseftől
2022 november 6-án, 71 éves korában, türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után elhunyt Dr. Kosárka József borszakértő, borszakíró, nemzetközi borbíráló, a Magyar Bor Akadémia tagja….
2022 november 6-án, 71 éves korában, türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után elhunyt Dr. Kosárka József borszakértő, borszakíró, nemzetközi borbíráló, a Magyar Bor Akadémia tagja….
Már megszokhattuk, hogy a Bálna mindig kellemes események színtere. Ez a Duna-parti építmény valahol a rendszerváltást követő évek első jelentős építészeti fejlesztése, ami egyben nagy…
A Magyar Sommelier Szövetség által szervezett, ezúttal 25. alkalommal sorra került országos bajnokságot, amelynek szakmai partnere és házigazdája a Winehub Holding Kft. volt, élénk érdeklődés…
A Magyar Sommelier Szövetség 2022-ben is megrendezi a szakma országos bajnokságát október 9-én, vasárnap 9.00 órakor Budapesten.
A Magyar Sommelier Szövetség (MASOSZ) a pandémia által okozott néhány évnyi kényszerszünet után idén újra megrendezi a szakma országos bajnokságát. Az eseményre október 9-én, vasárnap…
Tállya Tokaj-hegyalja legbájosabb települése. Hajdani öt templomával, izgalmas átjáróival, zeg-zugos utcáival ez az egykori mezőváros a Tokaji borvidék Szentendréje. A település rangját az is jelzi,…
A Magyar Sommelier Szövetség idén nyolcadik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet évente öt kategóriában lehet elnyerni a tagok szavazatai alapján. A jelöltekről…
A Villa Sandahl a tavaly év végi értékelések közül két első helyezést is besepert. Elnyerte a Magyar Borszakírók Köre által adományozott Magyar Bor Nagydíjat fehérbor…
A Magyar Sommelier Szövetség idén hetedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet évente öt kategóriában lehet elnyerni tagságának szavazatai alapján. A jelöltekről a…
November 12-én kerül megrendezésre a NIVEX 2020 KÁRPÁT-MEDENCEI IVÓVÍZ EXPO Budapesten, az Intercontinental Budapest szállodában. A kiállítótérben az első magyarországi vízverseny eseményei zajlanak majd, miközben…