Együttműködés a Magyar Bor Akadémia és az MMA között
A Magyar Bor Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia között már évek óta jó kapcsolat szövődött. Köszönhető ez részben annak, hogy a két akadémia tagsága között…
Tovább olvasomA Magyar Bor Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia között már évek óta jó kapcsolat szövődött. Köszönhető ez részben annak, hogy a két akadémia tagsága között…
Tovább olvasomIdén első alkalommal háromnapos ünnepség lesz az államalapítás évfordulója alkalmából augusztus 18. és 20. között Budapesten, a Magyar Ízek Utcájában. Az eseménysorozaton kóstolható lesz az…
Kiválasztotta a szakmai zsűri a 19. Savaria Történelmi Karnevál borát. A versenyre több mint 30 borászat nevezett a termékeivel. A Karnevál bora mellett több kategóriában…
Igazi különlegességeket adott a fogyasztóknak a Magyar Pékszövetség 2018-as, augusztus 20-i termékversenye. Az idén Innovatív, Teljes kiőrlésű és Búzakenyér kategóriákban meghirdetett verseny nyertesei a Mézalmás…
Bővítette kapacitását a nyárlőrinci Szikrai Borászati Kft. a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert csaknem 180 millió forint támogatásból – közölte a Bács-Kiskun megyei társaság….
Több intézkedéssel is segíti a borászatokat az Agrárminisztérium – mondta Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Közölte,…
Minden eddiginél korábban kezdődik a szőlő szüretelése az idén Németországban, a munka augusztus 6-án indul – jelentette be hétfőn a Német Borintézet (DWI). A szüret mind a…
Két héttel korábban kezdődik a szüret az Egri és a Mátrai Borvidéken. A korai érésű szőlőfajták, az Irsai Olivér szürete már a héten elkezdődik a Mátraalján,…
A Nándori Cukrászda hozzáadott cukor nélkül készült édessége nyerte a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász…
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által szervezett 2018. évi Országos Borverseny legjobb fehérborának a Varga Pincészet 2017-es évjáratú Aranymetszés Friss Olaszrizlingjét választották. „Nagy a jelentősége…
Szerkesztőségünket a kölcsönös tiszteleten és szereteten alapuló bensőséges kapcsolat fűzte Dusóczky Tamáshoz, tokaji borosgazdához, a Tokaji Borlovagrend örökös nagymesteréhez. Közel egy éve bekövetkezett tragikus halála…