Vincze Béla és családja új utakon
A Budakalászi Borklub két évnyi kényszerpihenőjét követő újraindulására január 13-án került sor az Egri borvidék kultúrtörténeti körbejárásával. Ebben voltak segítségünkre Vincze Béla borai, Módos Péter…
A Budakalászi Borklub két évnyi kényszerpihenőjét követő újraindulására január 13-án került sor az Egri borvidék kultúrtörténeti körbejárásával. Ebben voltak segítségünkre Vincze Béla borai, Módos Péter…
Elkészült és ingyenesen letölthető az Országos Bortúra applikáció iOS vagy Android készülékekre. Ennek segítségével egyetlen térképen megtalálható a rendszer valamennyi partnerborászata. A zsebben hordott borturisztikai…
Szabó Lászlóval, a Somlói Fiatalok a Borkultúráért Egyesület alapító alelnökével beszélgettünk az új kezdeményezésük céljairól. Mikor állt össze az egyesületetek, és mit lehet róla tudni?…
A magyar borászok által elérhető legmagasabb hazai kitüntetést, az Év Bortelmelője Magyarországon díjat idén ifj. Figula Mihály nyerte meg. Beszélgetésünk második részében a központi téma…
Aki ismeri Miklós Csabit, az tudja, hogy a fenti szlogen az ő borászatát fémjelzi. A ŠKODA partnerénél jártunk a Móri Bornapok elején. Miklós Csabi az…
A garamkövesdi Geönczeöl Pince tulajdonosát, Geönczeöl Attilát kérdeztük meg a DunaVin Nyári Borünnep folyományairól és a régiós együttműködés távlatairól. Milyen eredményekkel zárult a DUNAVIN számodra…
A Nyikos István borakadémikus által szervezett Borászportré sorozat októberi vendége Polgár Zoltán villányi borász volt, az 1996-os esztendőben az “Az Év Bortermelője” cím tulajdonosa. A…
Miklós Csabi a Móri borvidék nagykövete a COVID alatti lehetséges válságkezelési stratégiák kapcsán egy személyes és igen tanulságos példával érkezett a New York Palotába az…
A Kisújfalun található Mátyás Családi Pince a természetes borok és a régiós együttműködés elkötelezettje. A Dunavin Nyári Borünnepet követő szüreti időszak vége felé kérdeztük Mátyás András…
A somlói borászok munkája mögött, mely a borturizmus fellendülését, boraik nemzetközi szintű elismertségét és az organikus szőlőművelés elterjesztését is lehetővé tette, több éves együttműködés húzódik….