Füleky dűlős borok kóstolója

A bodrogkeresztúri Füleky Pincészet borbemutatót tartott szeptember 4-én a tulajdonos Istenhegyi úti irodaközpontjában Budán, a borászat 10 éves fennállásának jubileuma alkalmából. A bemutatón jeles borbírák, borszakértők, borszakírók jelentek meg az elegáns budai villában. A házigazdák részéről a tulajdonos mellett a főborász Brezovcsik György, valamint a marketing-igazgató Szabó Hajnalka gondoskodott a vendégek ellátásáról, kényelméről.

Az egykori Füleky kastély osztrák tulajdonostól 2007-ben került Lovas Péter tulajdonába, aki létrehozta a bodrogkeresztúri Füleky Pincészetet. A kastélyépület pincéje nem volt alkalmas arra, hogy abban egy korszerű borászat berendezkedhessen, így megszületett a döntés az épület és a borászat kapcsolatáról, mely szerint a műemlék kúria elsősorban reprezentációs feladatokra alkalmas, a korszerű borászat számára külön erre a célra kialakított épület megépítése szükséges. Persze itt, a Dereszla oldalában csakis a műemléki környezethez szépen illeszkedő épület kialakítása jöhetett szóba, e célra kinézték és megvásárolták a szomszédos telket, az Iskola köz 15. számú családi házat, melyről menet közben kiderült, hogy falai középkori eredetűek. Az épület borászati célú átalakítása olyan jól sikerült, hogy számos nemzetközi elismerés mellett elnyerte a Magyar Kőszövetség és a Magyar Építész Kamara „Természetes Kő az Építészetben 2011” díjat is.

A Füleky Pincészet 23,5 hektár területen gazdálkodik a Tokaji Borvidéken. Tokajban a Teleki; Tarcalban a Vinnai, Dobai, Mestervölgy, Nyulas, Csurgó; Mádon az Úrágya, Király, Veresek; Szegiben a Somos, Bodrogkeresztúron a Sajgó, Olaszliszkán a Palandor dűlőben művelnek szőlőt.

A Birtok Furmint mellett a Vinnai dűlőből Kabar, a mádi Király dűlőből, valamint a tarcali Mestervölgyből Furmint, a mádi Úrágyából Hárslevelű került a poharakba ideális hőmérsékleten. A prémium tételek közül aztán megkóstolhattuk Bodrogkeresztúr emblematikus gólyájáról elnevezett Fülöp száraz, valamint Fülöp késői szüret tételeket, míg záróakkordként nem maradhatott el a pincészet csodás aszúbora sem.

Amilyen nagyvonalúan, elegánsan sikerült felújítani az egykori Füleky-kúriát, amilyen remekbeszabottan alakították ki a borászatot műemléki környezetben, pontosan olyan elegánsak, remekbeszabottak a pincészet borai, szépen tükrözik a dűlőik adottságait. A borászat megalapításának első 10 évében a tokaji borászatok élvonalába pozícionálta magát, ami szép reményeket ad ahhoz, meggyökeresedhessenek a világ borászatának élvonalában.