Harmóniában a természettel – Koczor Dóra
Jó pár év eltelt az óta hogy utoljára láttam. Most mégis, ahogy az asztal mellől feláll és felém jön, már nem arra a frissen diplomázott,…
Jó pár év eltelt az óta hogy utoljára láttam. Most mégis, ahogy az asztal mellől feláll és felém jön, már nem arra a frissen diplomázott,…
November 5 – én sétáló kóstolót és mesterkurzust tartunk Balatonalmádiban. Célunk, hogy a turisztikai szezont kibővítsük, az esemény címe is ezt tükrözi: „Ősszel is Balaton”. …
Ez évben immár 11. alkalommal szerveztük meg „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” elnevezésű pályázatunkat. Ugyanúgy, mint az előző esztendőkben, olvasóink szavazatai alapján alakult ki, hogy melyik az…
A nyári kánikulában virtuális csobbanásra hívta a borkedvelők csapatát Mészáros Gabriella pasaréti borstúdiójának kertjébe. Legalább a termőhely legyen balatonparti, ezúttal csopaki azoknak, akik a fővárosban…
Jussunk Dűlőre! – ez volt az idei Borkonferencia mottója. Mint a társszervező Rókusfalvy Pál elmondta, tíz évvel ezelőtt egyszeri Borjog- Bormarketing konferenciának indult a rendezvény,…
Taktikusan szörfözve a pandémia hullámai között tavaly is, idén is le tudtuk bonyolítani nagyszabású kezdeményezésünket, a „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” c. pályázatunkat, méghozzá idén épp a…
Akrobatikus ügyességgel szörfözve a pandémia hullámai között tavaly is, idén is le tudtuk bonyolítani nagyszabású kezdeményezésünket, a „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” c. pályázatunkat, méghozzá idén épp…
2020. szeptember 26-án szombaton harmadik alkalommal rendezi meg az immár hagyományosnak számító szüreti mulatságot, a Murci Fesztivált a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék három pincészete, a Gyukli…
Az Európai Bizottság jóváhagyta a magyarországi Csopak, vagy Csopaki név alatt termelt borok felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
Láttam egyszer a TV-ben egy megdöbbentő anyagot, ahol egy bátor, jókiállású lány olyan kérdéseket tett fel az április 4.-ét a szovjet hősi emlékműnél ünneplő ex-munkásőröknek,…