Az idei Vinitalyn Mathiasz Janinával beszélgettünk, a kiállítás magyarországi képviselőjével. A beszélgetésről készült kisfilmünket a Bor és Piac youtube csatornáján tekinthetik meg.
Janina elmondta, hogy a Vinitaly ismét lenyűgöző volt: több mint négyezer kiállító mutatta be termékeit, és a látogatók számos újdonsággal találkozhattak. A legnagyobb figyelmet kétségkívül a NoLo borok debütálása kapta, hiszen a Vinitaly történetében először jelentek meg ezek az alkoholmentes és alacsony alkoholtartalmú italok. A kategória iránti kereslet folyamatosan nő – nemcsak Olaszországban, hanem Európa több meghatározó piacán, például Németországban és az Egyesült Királyságban, sőt az utóbbi években már az Egyesült Államokban is.

Ezeket az italokat ugyan gyakran „borokként” emlegetik, hivatalosan mégis alkoholmentes vagy alacsony alkoholtartalmú italoknak minősülnek: a teljesen alkoholmentes változatok mellett a „low alcohol” kategória jellemzően 4–4,9% alkoholtartalommal rendelkezik. A Vinitaly nem csupán kiállítói standokkal adott teret ennek a trendnek, hanem számos Masterclass és tematikus kóstoló is foglalkozott a témával.
A rendezvény másik kiemelt fókusza az egyre jelentősebbé váló borturizmus volt. Idén külön szekciót szenteltek ennek a területnek, ahol talk show-k, borbemutatók és turisztikai szolgáltatók mutatkoztak be. A szakmai közönség – borturisztikai szervezők, utazási irodák, tour operátorok – számára rengeteg B2B lehetőség nyílt, amelyek a borászatok és a turisztikai szereplők közötti együttműködéseket segítették elő.
A nemzetközi jelenlét tovább erősödött: az előzetes adatok szerint a négy nap alatt mintegy 120 ezer látogató érkezett, összesen 70 országból. A Business Pointban folyamatosan zajlottak a B2B találkozók, amelyeket a veronai vásár és az olasz külkereskedelmi minisztérium támogatása tett lehetővé – ennek köszönhetően ezer nemzetközi beszerző részvételét finanszírozták.
A magyar jelenlét szempontjából az idei év sajnálatos módon hiányos volt: nem volt kollektív magyar stand, bár sok magyar termelő és kereskedő látogatóként jelen volt. Pedig rendkívül fontos lenne, hogy a magyar borászatok ismét kiállítóként térjenek vissza. A személyes visszajelzések, a B2B találkozók és a Masterclassokon való részvétel mind olyan lehetőségek, amelyek segítenék a magyar borok nemzetközi ismertségének növelését.
Bozzai Zsófia

