Hangavári–Furmint a Pápának

A pápák a történelem során meghatározó kapcsolatot őriztek Tokajjal, a tokaji borral, első sorban a Tokaji aszúval. Ferenc pápa mostani, április 28–30. közötti útjának végeztével Kiss Antal teológus, fejlesztéspolitikus és sportvezető jóvoltából egy díszdobozban elhelyezett Furmint-kollekcióval térhetett haza. A Monstrancia névre keresztelt bor Gorcsa György görögkatolikus parókus felkérésére a Hangavári Pincészetében készült, és Magyar Katalin borász hozzáértését dicséri.

Ismeretes, hogy a mindenkori pápa folytatólagosan ismerte és nagyra becsülte a tokaji borokat. Ennek talán legszebb bizonyítéka XIV. Benedek pápához fűződik, akit – mint elődjeit is – rendszeresen elláttak tokaji aszúval a Vatikánba látogató magyar főurak. Így az Andrássy grófok a XVIII. század során gyakran látogatták a pápát, és ilyenkor rendszeresen vittek neki kóstolót a tokaji termésükből. Andrássy István gróf 1771-ben azonban üres kézzel érkezett, és a pápa kérdésére elmondta, hogy az előző éves termés a korai mínuszoknak köszönhetően elfagyott.

Szent Orbán napi szentmise Monokon. Előtérben I. Orbán csontereklyézete

XIV. Benedek pápa erre egy különös gesztussal megajándékozta Andrássy István grófot a szőlészek, borászok, korcsmárosok védőszentjének, I. Orbán pápának teljes csontereklyézetével, amit korábban Elzászban őriztek, hogy a jövőben hasonló esetek elkerülhetők legyenek. Az ereklyét Andrássy István a monoki kastélyuk kápolnájában helyezte el Monokon, és a következő esztendőben semmi fagykár nem volt a borvidéken. A csontereklyézetet a rendszerváltást követően a Tokaji Borbarátnők Társaságának szervezésében Orbán napkor körmenetben viszik végig a Tokaji Borvidéken.

Szent Orbán napi körmenet a Tokaji Borvidéken

I. Orbánt 223-ban választották pápának, akkor, amikor a kereszténység még „ellenzékben” volt, vagyis állandó üldöztetések közepette élt. Nem is volt pápasága hosszú életű, hiszen 230-ban vértanúhalált szenvedett. Ő rendelte el, hogy a szentmiséken az áldozati bort arany-, vagy ezüst kehelyben mutassák fel, ennek is köszönhető, hogy a borászattal kapcsolatos foglalkozások védőszentjévé lett. Ünnepnapja a szőlő fejlődésének igen kritikus szakaszára esik, hiszen ilyenkor kezdődik általában a virágzás, amikor nagyon sok függ az időjárástól a jövendő termés mennyiségének kilátásait illetően.

Palackok a pápának

Hogy a pápák és a tokaji borok kapcsolata folyamatos maradjon, arról most Kiss Antal teológus, fejlesztéspolitikus és sportvezető, a MOB tagja, a Mária Országa Imaközösség alapítója gondoskodott, különleges tokaji furminttal ajándékozva meg Ferenc pápát. A pápai nunciatúra lehetővé tette az ajándék átadását, amire csütörtökön kerülhetett sor. Előtte koncertet rendeztek a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében, ahol bemutatták a Monstrancia nevű különleges tokaji furmint palackját, amelyet már aznap el is juttattak a pápai nunciatúrára, ahol átvehette a katolikus egyházfő.

A bor nevével kapcsolatban fontos tudni, hogy a monstrancia vagy ostensorium (a latin monstro, illetve ostendo, „megmutatni, bemutatni” igéből) a római katolikus egyházban az eucharisztia ünnepélyes megmutatására szolgáló liturgikus edény, amelyben csiszolt kristályon vagy üvegen keresztül látható egy holdsarló alakú csiptetőbe (az ún. lunulába) fogott szent ostya. Ünnepélyes szentségkitételkor (szentségimádás) vagy körmenet alkalmával használják. Magyar elnevezései: úrmutató, szentségmutató. A különleges minőségű Furmint a bodrogkeresztúri Hangavári Borászatnál készült, és Magyar Katalin borász hozzáértését dicséri.

Magyar Katalin, a Hangavári Pincészet tulajdonosa a minőség garanciája

A Hangavári-palackok értő kezekbe érkeztek. Mint Magyarország vatikáni nagykövete, Habsburg Eduárd a Vatican News-nak elmondta, nagyon bízik benne, hogy a pápa Magyarországon megihat végre egy jó pohár tokaji bort, merthogy első találkozásuk alkalmával a pápa maga hozta szóba ezt a témát. „Tudom, hogy mi a legszentebb dolog Magyarországon.” – mondta akkor a nagykövetnek, aki arra számított, hogy a Szent Koronára gondol. Meglepetésére viszont a pápa annyit mondott: „A tokaji bor!” Ez persze nem véletlen, hiszen a pápa még argentínai élete során barátságot ápolt ’56- ban Argentinába kivándorolt magyarokkal, akiktől ezt a két szót tanulta meg magyarul: Tokaji, és gulyás.

Kiss Antal a díszdoboz mellé levelet írt a pápának, melyből fontos információk derülnek ki a boros palackokkal, valamint csomagolásával kapcsolatban: „A Mária Országa Imaközösség az Ön budapesti apostoli látogatására a magyarok szent hegyéről, Tokajból származó bort készíttetett a Hangavári Pincészettel, melynek a MONSTRANCIA nevet adtuk. Az üveg különleges helyen termett, különleges magyar szőlőfajta, a furmint borát tartalmazza, melyet gondos kezek válogattak, majd a gönci mesterek tölgyfa hordójában kapta végleges karakterét, külsejét Magdó Emil grafikus barátommal terveztük, díszdobozát lenti város asztalosmesterei készítették magyar tölgyfából. Az ajándékot az a lomtalanításkor szemétből mentett Krisztus-fej teszi teljessé, mely Ambrus Kálmán piliscsabai bútorrestaurátor ajándéka. (…) Ez Magyarország szakrális bora, melyből minden évben annyi palackot készítünk, ahány évet mutat a Gergely-naptár, első két palackját a mindenkori római pápa és Konstantinápoly pátriárkája kapja, megmutatva az egységet a kenyértörés mellett a bor – Krisztus vérének – szentségében is.”

(DT)