Közzétette a NAK a földadásvételi szerződések alapját képező árakat

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közzétette a honlapján a helyben szokásos értékesítési árakat, amelyeket a földadásvételi szerződések értékelésekor a helyi földbizottságoknak alapul kell venniük.

A földforgalmi törvény hétfő óta hatályos módosítása szerint az erdőnek nem minősülő földterület ára nem haladhatja meg 10 százaléknál nagyobb mértékben az adásvételi szerződés előtti naptári év helyben szokásos átlagos forgalmi értékét – indokolták az adatok közzétételét.

Nagyobb mértékben csak alapos indokkal lehet eltérni ettől, szerződésbe foglalva. Ilyen lehet a közlemény szerint a földterület fekvése, elhelyezkedése, megközelíthetősége, kedvező domborzati és lejtésviszonya, vízjárási rendezettsége, jó kultúrállapota, öntözhetősége, művelhetőség szempontjából kedvező alakja. A NAK honlapján elhelyezett kereső nyilvános, település és a művelési ág feltüntetését követően mind hektárra, mind aranykoronára lebontva megjeleníti a helyben szokásos forgalmi értéket.

A helyi földbizottságok a földforgalmi törvény 2014-es hatályba lépése óta értékelik, hogy az adásvételi szerződésekben foglalt ár arányban áll-e a föld forgalmi értékével. A mostani változás a NAK szerint megfelel a gazdálkodók elvárásainak, egyszerűsítheti az eljárásokat, és objektívebb adatokat eredményez, mint a korábbi rendszer, amely a 20 éves termelési időszakra számított jövedelemtermelő képességet vette alapul. Az adatok számításának módszertanát az Agrárminisztérium (AM) hagyta jóvá.

(Forrás: MTI)