Henyére látogat Budapest szombat estére

A Henye Borászat a bor-, és pezsgőkészítés mellett térségi programszervezőként is munkálkodik, hogy felpezsdítse a térség kulturális életét. Szombaton folytatódnak Bodrogkeresztúron, a Henye Borászatnál a Keresztúri Esték Hrutka Róbert & Nagy Dániel Viktor Ha kérdeznél, Budapest… c. estjével. Belépés nyugdíjasoknak és diákoknak ingyenes. 

Hrutka Róbert Fonogram- és Artisjus-díjas gitáros, énekes, zeneszerző és Nagy Dániel Viktor Junior Prima díjas színművész három éve dolgoznak együtt különböző színházi és könnyűzenei projektekben.

A számos koncert és zenei feldolgozás után most közös dalaikat mutatják be egy rendhagyó zenés est keretein belül. Az egyedi, érzelemdús és lendületes dalokat olyan Budapestről szóló történetek fűzik össze ezen a koncerten, melyek hol szívbe markolóan, hol kacagtatva, vidáman és keserédesen emlékeztetnek minket arra, hogy milyen város is a mi Budapestünk.

A prózai művek a “100 szóban Budapest” történetíró pályázat legkiemelkedőbb alkotásai, melyek úgy mutatják meg a város igazi arcát, hogy nem is a városról, hanem a benne rejlő sokszínűségről, a benne élő hétköznapi emberről, és a kivételes pillanatokról szólnak.

Ki lehet hát ruccanni ezen a koratavaszi szombat estén, hogy a kedves Dereszla-borok mellett jó zenét hallgathassunk jó társaságban!