Birtoklátogatások 2022/2 Kincsem birtok – Tolcsva

  „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” c. pályázatunk keretében ugyanúgy, mint az előző esztendőkben, olvasóink szavazatai alapján alakult ki, hogy melyik az ország 9 legszebbnek ítélt pincészete, amelyek így a döntőbe kerülhettek. Hogy melyik kategóriában mely pincészetek kerültek a legszebbek közé, arról itt számoltunk be. A legszebbek legszebbjeit pedig szerkesztőségünk tagjaiból, valamint a MATE szőlészeti és borászati tanszékeinek professzoraiból, emeritus professzoraiból, valamint az előző évben nyertes birtokok vezetőiből álló zsűri látogatja sorra, hogy végül megállapítsuk a végső sorrendet. A tavalyi jubileumi 10. alkalmat követően idén beléptünk a második X-be, és a Skoda töretlen támogatásával nagyszerűen felkészített Skoda Kodiaq, valamint Skoda Karoq gépkocsikkal vágtunk neki a második birtoklátogatásunknak. Ez az út történelmi borvidékeink zászlóshajójához, a Tokaji borvidékhez vezetett, hogy felkeressük a Kincsem Kastélyt.

A tokaji Kopasz-hegy és a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy közötti távolságnak pontosan a felezőjében található a tolcsvai Zsadány-hegynek az a nyúlványa, melyen a Kincsem kastély uralkodik. A Kincsem kastélyból így körbenézve azt érezhetjük, hogy a Tokaj Borvidék szívében vagyunk, hiszen jobbkéz felől a tokaji Kopasz-hegyet látjuk a horizonton, míg balról a sátoraljaújhelyi Sátor-hegyet. Egyedülálló látvány, mely az időjárási helyzet alakulásának függvényében folyamatosan változik, ahogy a páratakaró alakul a Bodrog völgyében. A Kincsem nevezetes pont egy nevezetes borvidék központjában.

A Kincsem dűlő az egész borvidék egyik legrangosabb dűlője, a tolcsvaiak számára szinte státusszimbólumnak számít, hogy legyen területük a Kincsem oldalában. Hogy miért, annak nagyon sok összetevője van. Elsősorban is stratégiai ponton van, ahogy már említettük, a Tokaj-Sátoraljaújhely tengely központjában. Ennek a hegyorrnak nagyszerű a kitettsége, izgalmas a talajösszetétele, és mivel lehúzódik a Bodrog felé, a folyó kedvező páraképződési folyamatai elősegítik az aszúsodást. Ezt a stratégiai pontot azonban kétségkívül a Kincsem kastély koronázza meg, ez adja meg igazi rangját.

A Kincsem dűlő egy csaknem 200 méteres Adria feletti magasságú andezit-trachit kőzetű hegytető déli-délnyugati fekvésű oldala. A filoxéra-vészt követően báró Waldbott Frigyes vásárolta meg a birtokot, és az 1896 őszi újratelepítés során azt remélte, hogy ez az új szőlője lesz a kincse, ezért nevezte el „Kincsem”-nek. A báró leírásában az is szerepel, hogy az első szőlő-vesszőket ö maga, felesége és gyermekei saját kezeikkel ültették el.

Báró Waldbott Frigyesnek Zemplénben összességében mintegy 12 ezer hektár területnek volt tulajdonosa, Tolcsvát fellendítette, szinte a teljes lakosságot ellátta munkával. Ő tervezte és építtette a Palladio-Villákra emlékeztető kúriát ennek tetejére. Az épület a második világháborút követően folyamatosa pusztult az idők, valamint a fosztogatók folyamatos állagrontó hatása folytán.

A kúria a privatizációk folyamán francia kézbe került, az örökösöktől végül Matyasovszki Istvánnak sikerült megvásárolnia, aki szőlész-borász szakmérnöki végzettséggel is rendelkezve egy nemzetközi cég értékesítési igazgatójaként úgy érezte, hogy valódi, egyedi értéket szeretne teremteni. Az épület addigra tragikusan lepusztult állapotba került a nagyterem szarufáinak felét kiszerelték, kilopták, csoda hogy nem omlott be az egész emelet.

Az új tulajdonos fantasztikus energiákat mozgósított meg, hogy az épület visszanyerje eredeti szépségét, és ráadásul mindezt felszerelje a XXI. század igényességének megfelelő kényelmi berendezésekkel. Az 540 négyzetméternyi épületben mintegy 12-16 fő részére készült szálláshely van itt bisztró állandó nyitva tartással a szezonban, vinotéka, valamint egy monstre rendezvénytér is gálaestek, borbemutatók, borvacsorák, esküvők részére. A Kincsem kastély, melyhez a tulajdonos a dűlőből egy 4 hektáros birtokot alakított ki, a Tokaji Borvidék emblematikus épülete, amely tovább erősítette a borvidék presztizsét.

A kóstoló egy könnyed 2018-as Furmint – Hárslevelű házasítást tartalmazó „Boszorka”tétellel kezdődött, majd egy 2018-as Furminttal folytatódott. „Mi itt nem sietünk, minden palackot minimum egy évre elfektetünk” – fűzte hozzá magyarázatként a birtok tulajdonosa, Matyasovszki István. A szárazboros tételek közül jött még egy ’18-as Hárslevelű, meg a ’16-os birtokbor, melynek ilatában a Hárslevelű,míg beltartalmában a Furmint dominált. Aztán a ’14-es Hárslevelűvel már áteveztünk az édesebb tételek közé. A 2014-es birtokbor egy legendás tétel, hiszen a szőlőt jégverés érte, úgy nézett ki hogy az egész évjárat elveszett. Ám a természet hihetetlen erejének köszönhetően a szőlő mégiscsak összeszedte magát olyannyira, hogy terméséből a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által szervezett borversenyen a „Legszebb Magyar Fehérbor” kategória győztes bora készült.

Az élmény-sorozat folytatódott a fügés jegyeket mutató ’13-as Hárslevelűvel, majd a ’17-es száraz szamorodnival, majd zárult a ’17-es aszúval, melyben kajszibarackos, mézes, aszaltgyümölcsös zamatok tomboltak a magas, 8,5-ös sav mellett, ami miatt így egyben a nagyvilág legmesésebb borának számít ez a csodás aranyszínű kincs a Kincsem dűlőből.

Megsüvegelendő teljesítmény, hogy Matyasovszki István amellett, hogy felépített egy kiváló birtokot, ahol a világ bármelyik borversenyén 95+ pontokkal értékelhető tokaji borokat készít, óriási volumenű hozzáadott értékkel tette gazdagabbá a Tokaj Világörökség épített környezetét.

A verseny támogatója: