Vince-napi boráldás Sátoraljaújhelyen

A JanosJ 111738

A hétvégén számos borvidékünkön ünnepélyesen emlékeztek Szent Vincére, aki a borász-naptárban az egyik legfontosabb szőlővédő szent. Szent Vince megünneplésében a Villányi Borvidék játszotta az úttörő-szerepet, abban is a Vylyan volt a motor. A Tokaji borvidéken szombaton Mádon vessző-szenteléssel este pedig dűlőkóstolóval ünnepelték Vincét. Vasárnap tartották az idény-nyitó borünnepet  Sátoraljaújhelyen, ahol sor került az aszú atyjaként tisztelt  Szepsi Laczkó Máté emléktáblájának koszorúzására, majd ezt követően megható ünnepség során ökomenikus szentmisén boráldásra a sátoraljaújhelyi plébániatemplomban.

A JanosJ 112317

A villányi rendezvény mellett általában a pannonhalmi Vince-napi Pincejárás mozgatja meg a legnagyobb tömegeket ahol a háromnapos nyitott pincék akcióval egybekötött ünnepség központi eleme az a gyalogos körmenet, melynek során felkeresik a Főapátsági Pincészet mind a négy dűlőjét Liptai Zsolt főborász vezetésével, aki hátizsákjában minden dűlőre magával visz 1-1 palack megszentelt bort, melyek tartalmával megöntözi a bort adó dűlőket, hogy jól teremjenek.

IMG 20230122 115732

Sátoraljaújhelyen január 22-án vasárnap délelőtt ünnepelték Szent Vince emlékét. A város főterén vasárnap délelőtt Szepsi Laczkó Máté emléktáblája előtt gyülekeztek a szervezők és az érdeklődők. Idén Rák Gergely, az Aszú Bölcsője Egyesület elnöke méltatta az egykori Erdőbényei prédikátor életművét.

P 10 n

A hagyományok szerint Vince-napon koszorúzzák a legendás aszú-készítő emléktábláját. Az ünnepségen ez évben Sátoraljaújhely Város Önkormányzata, a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ, Sárospatak Hegyközség, a Tokaji Borlovagrend, Európai Borlovagok Magyarországi Rendje Tokaj Régió, az Aszú Bölcsője Egyesület, a Városvédő és Szépítő Egyesület, valamint a Zsolyomkai Egyesület részéről helyeztek el koszorúkat az emléktáblánál.

P1830942

A Tokaji Borlovagrend részéről Müller István, a a borlovagrend alapító tagja kezében a koszorú

Az ünnepség résztvevői ezután együtt vonultak be a Római Katolikus templomba, ahol a délelőtti szentmise végén került sor a borok ökumenikus megáldására. Ennek során a Tokaji Borlovagrend nevében a borlovagrend alapító tagja, Müller István méltatta a Vince-napi borszentelés hagyományait. „A bor a természet, és az ember együttműködésének gyümölcse, Isten áldásával. A bor mértékletes fogyasztása segíti az emberi kapcsolatok építését, ilyen élvezete nem tekinthető bűnösnek. A Krisztus és a szőlőtőke hasonlat, illetve a Szent Áldozásban a kenyér és bor testté és vérré való átváltozása kivételesen fontossá tette a szőlőtermesztést. Az egyház – és különösen a szerzetesrendek munkálkodása – a misebor előállításának biztosítására ezt a mezőgazdasági kultúrát sokfelé elterjesztette.” – mondta többek között Müller István.

P1840007

Az oltár előtt elhelyezett borok ökomenikus áldásban részesültek.

DékányT.

fotók: Jarecsni János, Mizsákné Barna Dorottya