Újra várja a borbarátokat a hagyományos Furmint Február Nagy Kóstoló

Közel másfél évtizede merült fel először a furmint szőlőfajta népszerűsítő programsorozat, a Furmint Február gondolata. Ennek keretében februárban szerte az országban – sőt túl a határainkon is – éttermek, borkereskedők, borbárok állítják majd a középpontba a furmintot. Az egész hónapon át tartó rendezvénysorozat csúcspontja idén is a Furmint Február Nagy Kóstoló, melyet a tradíciókhoz híven idén is a hónap első csütörtökén, február 2-án rendeznek meg a budai Hagyományok Házában.

Tizennégy évvel ezelőtt, mikor Kézdy Dániel életre hívta a Furmint Február mozgalmat, még valóban méltatlanul kevés szó esett a furmintról. Mára azonban elmondható, hogy mind a borászok, mind a borkedvelő közösség összeköti a tél utolsó hónapját ezzel a rengeteg lehetőséget tartogató szőlőfajtával, azonban az elmúlt években a koronavírus járvány miatt februárban csak a kisebb kóstolók és programok tudtak megvalósulni a rendezvénysorozat keretében, a hagyományos február eleji Nagy Kóstoló elmaradt. Idén azonban végre újra visszatér a sokak által várt esemény, ahol az érdeklődők nem csak 200 furmint közül találhatják meg idei kedvenceiket, de több mint 100 borásszal találkozhatnak, beszélgethetnek az ország számos borvidékéről.

„Számunkra a Furmint Nagy Kóstoló minden évben egy igazi ünnep. A visszajelzések alapján a borászok és a fogyasztók is egy kiemelt közösségi eseményként kezelik ezt az évi egy nagy találkozást, ahol már számtalan új barátság vagy üzleti kapcsolat született. Napjainkban egyre kevesebb olyan nagy kóstoló van, különösen a fővárosban, ahol jellemzően a borász vagy a tulajdonos mutatja be a borokat, a Furmint Február Nagy Kóstoló viszont ilyen – ezért érdemes eljönni és első kézből ismerkedni kiváló emberekkel, izgalmas történetekkel és a nagyszerű borokkal” – mondta el Kézdy Dániel főszervező.

A 13. Furmint Február Nagy Kóstolóra a borászatok túlnyomó része nem meglepő módon ezúttal is a Tokaji borvidékről érkezik a Hagyományok Házába, de a Somlói borvidéket és a Balaton-felvidéket is minden évben szép számmal képviselik. Ezen felül többek között érkeznek mátrai, sőt határon túli furmintok is, de idén debütálnak a soproni borvidék jeles képviselői is boraikkal. A borászok különösen üdvözlik azt, hogy a Kárpát-medence több pontjáról érkeznek a szakmatársak, mert így nem csak a fajtát lehet részletesebben felmérni, a hozzá fűződő dilemmákat megbeszélni, hanem új szakmai kapcsolatok is kialakulnak.

A szervezők külön is büszkék arra, hogy a kezdeményezés és a találkozás híre már szerte Európában hasonló rendezvények életre hívására ösztönzik a furmint kedvelőit – így olyan nagy városokban is hirdeti a Furmint Február mozgalom a magyar borok nagyságát, mint London, Párizs, Temesvár, Berlin vagy Edinburgh.

Jegyek: https://furmintfebruar.wineshop.hu/esemenyek

Időpont: 2023. február 2. 16:00,

Helyszín: Hagyományok Háza (Budapest, I. ker. Corvin tér 8.)