Vingardium a Bálnában
Már megszokhattuk, hogy a Bálna mindig kellemes események színtere. Ez a Duna-parti építmény valahol a rendszerváltást követő évek első jelentős építészeti fejlesztése, ami egyben nagy…
Már megszokhattuk, hogy a Bálna mindig kellemes események színtere. Ez a Duna-parti építmény valahol a rendszerváltást követő évek első jelentős építészeti fejlesztése, ami egyben nagy…
A Magyar Sommelier Szövetség által szervezett, ezúttal 25. alkalommal sorra került országos bajnokságot, amelynek szakmai partnere és házigazdája a Winehub Holding Kft. volt, élénk érdeklődés…
Dobosi Győzővel, a 2019-ben megalakult Balaton Borrégió elnökével az Ősszel is Balaton projekt keretein belül beszélgettünk a régiós összefogási lehetőségekről, a balatoni szezon négy évszakossá…
Közismert tény, hogy a rendszerváltást követő újkorban Villány ébredt, és jutott fel a borkészítés csúcsára elsőként. Aztán a vörösboros hegyvonulat tetejére kisvártatva felkúszott Szekszárd is,…
November 5 – én sétáló kóstolót és mesterkurzust tartunk Balatonalmádiban. Célunk, hogy a turisztikai szezont kibővítsük, az esemény címe is ezt tükrözi: „Ősszel is Balaton”. …
Múlt héten fény derült arra, melyek Magyarország Legszebb Szőlőbirtokai 2022-ben. Amíg személyesen nincs alkalmuk felkeresni őket, vagy épp nosztalgiáznának kicsit, most Bozzai Attila kisfilmjeivel Önök…
Több mint 400 regisztrált résztvevővel szép napsütésben kiváló borokkal és gasztronómiával szakszerű bemutatókkal fűszerezve telt a Schieber Pincészet szüretzáró dűlőtúrája Szekszárdon, a Baranya-völgyben. A résztvevőket…
Október 7-én Csopakon, a Petrányi Borteraszon ünnepeltük a Pincészet huszonegyedik születésnapját, ahol többek között a 2020-as évjáratú Malbecet is megkóstolhattuk. Kiváló borok kísérték a finomabbnál…
Magyarország negyedik helyezést ért el a Borfelismerő Világbajnokság (Championnat du monde de dégustation La RVF) döntőjében. A magyar csapat 31 nemzet legjobb borkóstolói között címvédőként…
A Bor és Piac szaklap a MATE Budai Campusán megtartott eredményhirdetésen ismertette a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2022. évi győzteseit és helyezettjeit. Impozáns helyszín a „K…