Itt a Kapi aszú 2015!

Lesti Zoltán, a birtok kereskedelmi igazgatója mutatta be az új terméket

A Tokaji borvidék a világ természetes édesborainak legmagasabb nívóját reprezentálja. Ezen belül is a Disznókő az a borászati műhely, amely a rendszerváltoztatást követően a tokaji borstílus megújulásának motorja volt. 6 puttonyos aszúik testessége, intenzitása, hosszúsága jelzi, hogy a Disznókő aszúk méltán képviselik a világ természetes édesborai között a legmagasabb színvonalat. De még ezek között is létezik egy „koronaékszer”, az aszúk aszúja, amely csak kivételes évjáratokban jöhet létre, a Kapi aszú. A 2011-es évjárat után most itt az új, a 20105-ös Kapi Aszú. Ennek bemutatója volt a héten a Spoon hajón.

A Disznókő nem csupán Tokaj, hanem az egész magyar bortermelés rendszerváltást követő újjászületésének szimbóluma, és ez nem csupán a borkészítésére igaz, hanem az ezt övező szellemiségére is. Ezt tükrözi már a Disznókő borászat épülete is, amely az első olyan hazai borászati központ, amely a hagyományokra épülő, mégis minden addigi léptéken túlmutató nagyvonalúságával már építészeti kialakításával jelezte, hogy az itt születő borok terén a minőség egy korábban elképzelhetetlen színvonala fog létrejönni. Az Ekler Dezső által tervezett borászat szerkezetében, külső és belső megjelenésében a tokaj-hegyaljai borospincék archetípusát jeleníti meg. A lágy ívű központi tömeget mintha négy építmény szelné keresztül, amelyek kintről úgy hatnak, ahogyan a csupán bejáratukat mutató tokaj-hegyaljai pincék futnak be az őket rejtő hegyoldalakba.

Mészáros Gabiella méltatta a Kapi aszú szépségeit

A Disznókő borai a tokaji borstílus megújulását jelentették, mely kezdetben nagy viharokat keltett, felkavarta az akkor tradíciónak vélt, ám csupán az igénytelenséget, a nem steril eszközhasználatot, a lepukkant hordók használatát jelentő több évtizedes „szocialista” aszúkészítés állóvizét. Ma már mindez a múlté, a Disznókő megkérdőjelezhetetlenül a minőséget képviselő tokaji flotta egyik zászlóshajója. A birtokigazgató, Mészáros László talán a legkiegyensúlyozottabb szaktekintély, aki derűs nyugalmával, holisztikus szemléletével a borvidék meghatározó egyéniségévé vált.

Mészáros László mutatja az évjárat gazdag aszúszemeit 2015-ben

A különleges minőségű aszút adó területrész a Disznókő déli fekvésű Kapi-dűlőjének felső harmadában, a tengerszint felett mintegy 150–180 méter magasságban található. Talaja a birtok többi területéhez képest valamivel lazább, könnyedebb: a löszrétegekkel és riolittörmelékkel keveredő vulkáni agyagos talaj ásványi anyagokban és mészben különösen gazdag. Mészáros László feltételezése szerint a mésztartalomnak köszönhető az innen származó aszúborok magas savtartalma, a forró évjáratokban is megmarad.

Amint a bemutatón Mészáros László birtokigazgató elmondta, 2015 egy példa nélküli évjárat volt, két különböző arccal. A szüret kezdete, amikor a száraz és meleg idő még a nyári kánikulát idézte, elképesztően gazdag, zamatos aszúszemeket adott. Szeptember 18-tól kezdték az aszúszemek első válogatását. Botritisszel csak igen finoman átszőtt, ugyanakkor teljesen töppedt, elképesztően gazdag és tiszta ízvilágú aszúszemeket tudtak kiválogatni. A szüretelők fejenként mindössze 4-6 kg aszúszemet tudtak naponta leszedni, de a bogyók minősége kivételesnek bizonyult. A meleg, száraz idő egészen október elejéig tartott; ekkor a körülmények megváltoztak és az időjárás esősre fordultával a szőlőszemek töppedése lelassult. Október közepén kezdték a második aszúszem válogatást, ami már nagyon botritiszes és a szokásosnál jóval lédúsabb aszúszemeket adott.

Mészáros Gabriella a két neves borblogger, Csíki Sándor és Németi Sándor társaságában ízlelgeti az újdonságot

A harmadik és egyben utolsó válogatáshoz október végén fogtak hozzá: minden szőlőfürtöt levágtak és kiszedték belőlük az aszúszemeket. A megmaradó fürtök egyik részét a késői szüretelésű borokhoz, másik részét pedig az alapmusthoz használtuk fel. A késői szürethez a több botritiszt tartalmazó, magasabb koncentrációjú szőlőt használták, míg az alapmustba kerültek a kevésbé, vagy egyáltalán nem botritiszes, de még “gömbölyű és egészséges” szemek. A 2015-ös szüretet november 12-én fejezték be.

Az évjárat a vártnál kisebb mennyiségű aszúbort adott, ugyanakkor rendkívüli minőséget gazdag ízvilággal, teltséggel és remek egyensúllyal. Ebből a 2015-ös évjáratból került most palackba az aszúk csúcsa, a kizárólag Furmint fajtából előállított Kapi aszú. A bemutatón Mészáros Gabriella felhívta a figyelmét arra a tényra, hogy sok pincészet készít nagyszerű aszúborokat, ám a Disznókő aszúi eleganciájukkal kiemelkednek a mezőnyből. Egyben felszólította a hazai fogyasztókat arra, hogy igyanak tokajit, igyanak aszút, ha már abban a rendkívüli szerencsében van részünk, hogy hazánkban terem a világ legcsodálatosabb természetes édesbora.

Dékány Tibor