Hétfőn kiderül, kik lesznek az idei PAR EXCELLENCE díjasok

December 10.-én, hétfőn fogja sajtótájékoztató keretein belül a Magyar Sommelier Szövetség vezetősége bejelenteni, kikhez kerülnek az idei PAR EXCELLENCE díjak termelő, borkereskedő, vendéglátás, oktatás, valamint borszakírás terén.

A Magyar Sommelier Szövetség 2014-ben határozott arról, hogy létrehozza a PAR EXELLENCE díjat, amelyet azoknak a természetes személyeknek adományozhat, akik tevékenységükkel eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra, illetve különösen a bor- és italfogyasztás színvonalának emeléséhez, valamint a sommelier szakma elismertetéséhez és népszerűsítéséhez. Az Elnökség a vonatkozó szabályzat szerint kétfordulós szavazást követően, amelynek első körében a tagok tesznek javaslatot a jelöltekre, öt kategóriában – termelő, kereskedő, vendéglátó, oktató, szakíró – évente ítéli oda a díjat.

A PAR EXCELLENCE díj múltévi díjazottja oktatói téren Földesi Gyula, a Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium igazgatója volt

A korábbi díjazottak névsora:

Termelők: Heimann Zoltán, Beőthy János, Kovács Nimród, Kreinbacher Birtok

Borkereskedők: Szalai Péter/IFTD, Pátzay István/Veritas, Tálos Attila/Bortársaság, Heinemann Testvérek

Vendéglátók: Gundel , Csongrádi Csaba, Bíró Lajos, Anyukám mondta

Oktatók: Káli Ildikó, Rohály Gábor, Mészáros Gabriella,

Borszakírók: Alkonyi László, Csíki Sándor, Cseh Gábor, Bányai Gábor Botond