Koch Csaba a Super 12 díjnyertes vörösboráról

A Magyar Borszakírók Köre januárban jelentette be, hogy az elmúlt évben mely borok kerültek be az általuk legjobbnak tartott „Super 12”-be. A Magyar Bor Nagydíj 2017 évi nyertesei Görgykovács Imre 2015-ös Nagy-Somlói Furmintja és Koch Csaba 2012-es Villányi Csanád Cuvée-je lettek. Koch Csabát kérdeztük díjnyertes boráról.

 Gratulálok Csaba a Super 12 vörösbor kategória első helyezéséhez, a Csanád cuvée-hez, egyáltalán észben tudod tartani, hogy hány díjat nyertél már ezzel a boroddal?

-A legfontosabb eredményeimet azért észben tartom, talán négy van, melyek említésre méltók, az egyik az még a nagyon korai időszakában volt a Csanád cuvéenek, nem is volt még forgalomban, a Pécsi Borozónak a Pannon borvidék legjobbjai között kóstolva magasan a legjobb pontszámokat érte el, pedig akkor még érlelési stádiumban volt. A következő nagyobb eredmény – melynek nem is volt túl nagy sajtóvisszhangja – az a Bayer borverseny volt Szekszárdon, ahol 2 bor kapott 95 pontot, ezek egyike volt a Csanád cuvée a Takler Regnuma mellett, majd szétlövésnél elnyertem vele a Champion díjat egy nagyon erős mezőnyben. Ezt követően érkeztek a nemzetközi sikerek is, Düsseldorfban és Brüsszelben szintén Champion díjas lett.

Minden évjáratban azonos arányokkal készíted a házasítást?

-Valójában kevés évjáratban készítettem Csanád cuvée-ét, 2011-ben sikeredett először, majd 2012-ben, aztán a 2013-as és 2014-es évjárat nem volt alkalmas erre a minőségre. A 2015-ös palackban van egy éve, arról már látszik, hogy óriási lesz, de még érlelem, a 2016-os évjáratról majd csak most fog kiderülni, hogy alkalmas lesz-e rá. A 2017-es valószínűleg szintén megfelel a házasításra, mert mind a Cabernék, mind a Merlot gyönyörű. Csak abban az évjáratban készítem, ha mind a három alkotóeleme önállóan is nagy minőséget mutat, nem akarok kompromisszumot ezen a téren.

Az egyes alkotóelemei ennek a cuvéenek meddig érnek önállóan, és mikor kerülnek egybe?

-14 hónapig vannak első-, és másodtöltésű hordókban, a jövőben valószínűleg több elsőtöltést fogok használni, viszont van olyan tétel is, amit nem teszek fába, mert hogyha acéltartályban érlelem, akkor az illat-anyagokat jobban megőrzi, így aztán szépen tudok kombinálni az érlelt és a kevésbé érlelt tételekkel. Az arányok nincsenek kőbe vésve, az első tételnél kialakult az 50% Franc, 25% Merlot, 25% Sauvignon, a 12-esnél ez egy kissé módosult, hogy kialakuljon az az ízvilág, amit megálmodtam a Csanádhoz.

A „boldog szőlőid” hogy érzik magukat így a tél vége felé?

-Egyelőre jól, mert eddig még nem volt kemény fagy, komoly kutatást végzünk ezen a téren a Szent István Egyetem Szőlészeti Tanszékén Dr. Bálo Borbála egyetemi docens, tanszékvezetővel, és a mérések is igazolják azt amit én már tapasztalatból tudok, hogy az 1kg. szőlőre jutó nagyobb lombfelület az erősebb fotószintézis miatt mindenféleképpen egy magasabb minőségű szőlőt és ebből értelem szerint egy magasabb minőségű bort eredményez. És ami ökológiai szempontból jó, az történetesen gazdaságossági szempontból is hasznos, mivel a szakképzett szőlőmunkások száma egyre szűkül. Ez tehát megítélésem szerint egy jól működő win-win szituáció.

dékányT