Szekszárdon tartották a Sommelier Bajnokság első fordulóját

Február 24-én szombaton rendezte meg a Magyar Sommelier Szövetség a 2018 évi Országos Sommelier Bajnokság első fordulóját. A nagy évi megmérettetésre idén 12-en jelentkeztek, azonban az influenzajárvány sajnálatos következményeként a versenyen csak 10-en tudtak valóban elindulni. Az idei első fordulóra a Szekszárd központjában lévő impozáns Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermében került sor Szekszárd város Önkormányzata és a Szekszárdi Borvidék borászatainak támogatásával.

A bajnokság célja, hogy magas szintű megmérettetési lehetőséget biztosítson a vendéglátás azon dolgozóinak, akik a sommelier szakmában dolgoznak, vagy a sommelier szakma a munkakörük része. A szervezők célja továbbá a meglévő szakmai kapcsolatok erősítése és új személyes kapcsolatok kialakítása, valamint a sommelier munka további népszerűsítése. Az előző év gyakorlatának megfelelően ezúttal is nyílt versenyt tartanak, vagyis a megmérettetésen nemcsak a Szövetség tagjai, hanem minden olyan szakember részt vehet, aki tudásáról ebben a formában is számot kíván adni.

Ács Rezső, Szekszárd polgármestere nyitotta meg a rendezvényt

Az országos rendezvényt – melyen idén első alkalommal szekszárdi „versenyző” is indult – a város polgármestere, Ács Rezső nyitotta meg. Mint megnyitójában hangsúlyozta, büszke arra, hogy Szekszárd borászat terén nyújtott eredményeivel minden szempontból méltó színteréül szolgálhat az országos megmérettetésnek. Az ünnepélyes megnyitót követően a Magyar Sommelier Szövetség korelnöke, Schneider Miklós ismertette a „játékszabályokat”.

A délelőtt folyamán a versenyzőknek írásbeli teszt-feladványokat kellett megoldaniuk, majd ezt követően három bort kellett jellemezniük, lehetőség szerint azonosítaniuk. Az első forduló második szakaszára az ebédet követően került sor. Ekkorra már benépesült a terem a legjelesebb szekszárdi bortermelőkkel, hiszen a rendezvény borbemutatóval volt egybekapcsolva. A borvidék borászatainak első vonala képviseltette magát Bodritól Mészároson át a Vida borászatig. Megtisztelte részvételével az országos bajnokságot Koch Csaba is, aki nemrég nyerte meg a Csanád cuvée-vel Magyarország Szuper 12 legjobb vörösborát.

Nagyszámú érdeklődő tekintette meg a rendezvényt, előtérben Ács Rezső polgármester és Slezsák Zoltán, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke

A délután során a gyakorlati feladatokra került sor. Egyperces felkészülést követően 5 percük volt a versenyzőknek, hogy dekantáljanak egy-egy palack vörösbort, majd ezt követően újabb három percben jellemezzék is a bort.  Ezt követően a versenyzők 5-5 falatkát kaptak egy-egy tányéron, hozzá egy pohár fehér-, és egy pohár vörösbort. Meg kellett állapítsák, hogy az adott borokhoz melyik falatka illik legjobban, illetve melyik megy hozzá a második helyen, továbbá melyik az, amelyik egyáltalán nem illik hozzájuk. A feladatok a versenyzőket meglehetősen nehéz feladatok elé állították, de mindez szükséges ahhoz, hogy a hazai sommelier-ek a nemzetközi mezőnnyel is fel tudják majd venni a küzdelmet, és a hazai borászokhoz hasonlóan ők is elérjék a világszínvonalat.

Szekszárd városának borkedvelő, érdeklődő polgárai a nézőtéren kísérték figyelemmel a bajnokság első fordulójának eseményeit, miközben a borvidék legjobb borait kóstolhatták, és drukkolhattak városuk képviselőjének.

Az elődöntőből a három legtöbb pontszámot elért versenyző kerül a döntőbe, akikre hat gyakorlati feladat megoldása vár a nagyközönség előtt 2018. március 4-én a Gerbeaud Ház Átrium termében. Csak a zsűri tagjai ismerhetik a döntőbe jutottak névsorát, amit március 4-én ismertetnek a második forduló kezdetén. A döntőbe jutott versenyzők a nagyközönség előtt pezsgőfelszolgálásból (idegen nyelven), étel-ital párosításból, hibás borlap javításból, vörösbor dekantálásból, borjellemzésből és párlatfelismerésből álló feladatokat oldanak meg, majd közös meglepetés feladaton vesznek részt.

A Magyar Sommelier bajnokság 2018 évi résztvevői

A verseny fővédnöke Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A különdíjakat a Petrény Pincészet és a Hotel Gottwald míg a fődíjat a Törley Pezsgőmanufaktúra ajánlotta fel.

dékányT