Jön a VI. Nagy Tokaji Borárverés!

A Tokaji Borlovagrend idén hatodik alkalommal rendezi meg a Nagy Tokaji Borárverést 2018 április 20. és 22. között a tokaji zsinagógában. A borvidék egyik legkiemelkedőbb eseményén minden eddiginél több tétel kerül majd kalapács alá.

Csütörtökön a budapesti Gerbeaud Ház Átrium termében a sajtó előtt mutatta be az idei Nagy Tokaji Borárverés tételeit az eseményt jegyző Tokaji Borlovagrend. Az április 21-én tartandó aukción ezúttal is olyan különleges tokaji borokra lehet majd licitálni, amelyek a piacon más módon nem fellelhetők – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Rekordszámú bor, rekord becsérték

A Tokaji Borlovagrend tanács tagja, Laurent Comas kifejtette: az árverésen ezúttal rekordszámú, összesen 31 borra lehet licitálni, amely 24 termelőtől származik, s amelyek összesített becsértéke idén 70 millió forint. Száraz tételekből egy-egy gönci hordó (136 l), az édes borokból fél gönci hordó (68 l) és az eszencia esetében 10 liter a legkisebb megvásárolható mennyiség.

Rendkívüli minőséget ígér a 2017-es évjárat

Az árverési tételeket az előző évekhez hasonlóan most is egy szakmai borvizsgáló bizottság válogatta össze Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus, illetve Ronn Wiegand személyében, aki egyedülálló módon Master of Wine és Master Sommelier címmel is rendelkezik.

Mészáros Gabriella elmondta: idén lényegesen több borból tudtak válogatni, és azok, amelyek végül bekerültek az árverési listára, többszöri visszakóstolás során lettek minősítve. A friss hordóminták mellett palackozott tételekre is lehet majd licitálni, bár idén utóbbiak lesznek kisebbségben – hívta fel a figyelmet a nemzetközi borakadémikus, hozzátéve: a 2017-es évjárat rendkívüli minőséget hozott mind a száraz, mind az édes borok esetében.

Nemzetközi eseményé válik az árverés

Az árverésen hazai és külföldi gyűjtők, borkereskedők, étteremtulajdonosok egyaránt licitálni szoktak. A külföldi résztvevők létszámnövelése kiemelt cél, mint azt Samuel Tinon, a Tokaji Borlovagrend alelnöke elmondta. Az egyesület az elmúlt fél évben több nagy világvárosban is végzett reprezentációs tevékenységet (London, New-York, Varsó, Washington), melynek köszönhetően idén a Londoni Pall Mall 67 klub tagjai is becsatlakoznak, és élő, online kapcsolat során licitálhatnak. A következő lépés, hogy jövő évi aukción már az USA-ban is megvalósuljon az élő kapcsolat.

A Nagy Tokaji Borárverés nem cél, hanem azok elérésének fontos eszköze

Laurent Comas kiemelte, hogy az árverés mindenekelőtt a tokaji borok nemzetközi hírnevének fenntartását és márkaépítését segíti, és mára a borvidék megkerülhetetlen eseményévé vált.

Az aukció célja, hogy bevételével segítse a Tokaji borvidék fejlődését, és így a borlovagrend képes legyen akár önállóan olyan projekteket megvalósítani, amelyek más forrásból nem vagy nehezebben jöhetnének létre: borászati tanulmányi ösztöndíjakat, fejlesztéseket és a borturizmust elősegítő eszközöket, megoldásokat.

A Nagy Tokaji Borárverés programjai már április 20-án megkezdődnek, és április 22-ig tartanak. A kísérő rendezvényekről és az aukción szereplő borokról az érdeklődők a www.tokajiborlovagrend.hu honlapon tájékozódhatnak részletesen.