Az aszúbor, vagy régies nevén az aszúszőlőbor története mélyen visszanyúlik a középkorba, de nem zárható annak a lehetősége sem, hogy e borfajta készítésének előzményei az antik görög-római világban keresendők. Mindenestre tény, hogy a 13. század közepén a késő bizánci korszakban a Peloponnészoszi-félszigettől keletre elhelyezkedő a görög Monemvasia (Monemvaszia) kis szigetén ismerték és készítették ezt a fajta természetes édes bort, amely nevét a nevezett sziget után kapta. Az itt készült bort a középkorban velencei kalmárok terjesztették el szerte Európában, és görög sziget olasz (venetói) neve után hívták malvasiának, ami természetesen nem összekeverendő a Dalmáciában és Itáliában található malvasia szőlővel. Erről árulkodik az is, hogy I. (Anjou Nagy) Lajos (1342−1382) király 1358-ban velenceiekkel folytatott béketárgyalásain harminc hordó malvasia desszertbor is szerepelt, a tárgyalásokat követő lakomákon szolgálták fel. Sőt, e bor neve feltűnt Körmöcbánya szabad királyi város 1450. évi számadáskönyvében is, ami azt jelzi számunkra, hogy ezt a fajta bort nemcsak királyok, illetve a főnemesség, hanem a városi polgárok is előszeretettel fogyasztották. Ezt a megállapítást megerősíti továbbá az 1481. évi szlavóniai vámszabály is, amely leírja, hogy az effajta desszertbort már az alsóbb társadalmi rétegek is fogyasztották.
A teljes cikk hamarosan olvasható a Bor és Piac magazin 2019/1−2. lapszámában Nagy Kornél PhD történész kollégánk tollából.
