A Balaton Borrégiót összehozó 3. Ősszel is Balaton sétáló borkóstolóra készülünk. Ennek idén is a Pannónia Kulturális Központ ad otthont Balatonalmádiban november 29-én, pénteken. Tornai Tamást, a Balaton Borrégió elnökét kérdeztük a Borrégió helyzetéről, stratégiájáról, piacáról.
„Figyelmünk a fiatal borászokon! A borrégiós marketing stratégiának arra kell irányulnia, amit a Borrégió fiatal borászai már korábban kezdeményeztek. Ennek egyik lépcsője, néhány emblematikus fajta kiemelése. Ezek közül is elsőszámú az Olaszrizling, hiszen a Balaton Borrégió adottságaihoz a legjobban illeszkedik, ráadásul a legnagyobb területen termelt szőlőről van szó. A másik kiemelkedő adottság maga a Balaton. Kézenfekvő, hogy a tó és a borrégió nevét bormárkává is emeljük. A Balaton bormárka építése már többlépcsős folyamat. Első a minőségvédelem, amihez módosítani kell a termékleírásainkat. Ha márkát próbálunk építeni, akkor ennek a védettségét is biztosítani kell. A borrégió szervezeteivel és az Agrárminisztériummal közösen már elkezdtük az ezzel kapcsolatos munkát. A megteremtett értéket, a befektetett munkát hasznosítani is kell, azaz meg kell teremteni a piacát. Az egyik piac nyilván a belföld, kiemelten a Balaton Borrégió. A Balaton egy bonyolult turisztikai desztináció, ahova sokan érkeznek. Azt szeretnénk, hogy aki ide jön, az érzékelje, hogy egy borrégióban van, ezt pedig vizuálisan is érzékeltetni kell.
A Balaton Borrégiós Tanács ezért együttműködési megállapodást kötött a Balatoni Szövetséggel, aminek tagja valamennyi Balaton környéki önkormányzat. Velük együttműködve egységes formában szeretnénk láthatóvá tenni helyben a borrégiót. Nagy sűrűséggel, egységes táblarendszerrel tájékoztatni az ide érkezőket. Így számukra is egyértelművé tesszük, hogy ők a Balaton Borrégióban vannak, és megmutatjuk azt is, hogy a borrégió többi borvidéke merre található. Tehát önmagában ez egyfajta vizuális ingerkeltő lenne arra, hogy fedezzék fel a borászatokat és kóstoljanak bort.
A borrégió számára fontos piaca a nemzetközi piac, ahol akkor van igazán értelme megjelenni, ha együttesen fel tudunk építeni és gondozni egy brandet, amire építve távolabbi piacok is megszerezhetők. A borrégiónak van egy-két nagyon jelentős vállalkozása, akik talán önmagukban is képesek lennének elmozdulni ebbe az irányba, de az igazi hatást együttesen tudjuk elérni. Ehhez, a Balaton Bor márka jól használható. Nem találtuk fel a „spanyolviaszt”, csak használni akarjuk az adottságainkat.
Ahogy világviszonylatban is látjuk, máshol a jelentős borrégióknak megvannak a főbb termékei. A Balaton Borrégióban elsősorban az Olaszrizlingre fókuszálunk, a BalatonBor pedig már most is egy igen népszerű termék.”
(B.Zs.)