Homola pince Homonna főborásszal – Ősszel is Balaton 2

A paloznaki Homola pincészetnek Homola Szabolcs a névadó, alapító tulajdonosa, Homonna Attila pedig a pincészet főborásza. A névhasonlóságon túl rokoni kapcsolatot ne is keressünk közöttük, a bor kiválóságának szálai az őket összekötő kapocs. Tavaly novemberben az Ősszel is Balaton 2 rendezvényünkön Balatonalmádiban Virág képviselte a pincét, és válaszolt kérdéseinkre.

Hogyan látjátok az idei évjáratot, mit lehet várni tőle?

Nagyon szép évjárat volt a 2023-as, kiváló borokat várunk születni. Most még tartálymintákat kóstolgatunk, de idővel a palackozásra is sor kerül. Igen jó évet zártunk, a Sauvignon Blanc különösen ígéretes idén, a vörösek közül a Syrah, ami kiemelkedő lett, úgyhogy tényleg tele vagyunk várakozással, mert nagyon szép borokra számítunk. 

Mit gondoltok, mikor lesz élettanilag jótékony hatású egy bor?

Nálunk alapvető, vagy hogy úgy mondjam alapelv és alapérték a természetesség, tehát nagy hangsúlyt fektetünk a minimális külső beavatkozással történő eljárásokra. Maga a pince is organikus átállás alatt van, így kétségtelenül arra törekszünk, hogy természetes anyagokkal dolgozzunk, úgy a szőlőművelésnél, mint a feldolgozó munkálatok során. Fontos számunkra, hogy a lehető legtermészetesebben módon készítsük el a borainkat. 

Hogyan alakul idén a turizmus nálatok, illetve a régióban a tavalyi évhez képest?

Van egy vendéglátóegységünk, a Homola Borterasz, gyönyörű vinotékával és még szebb panorámával. Paloznakon található az üzem és maga a borterasz is, 2-3 kilométerre egymástól, tehát kis földrajzi eltéréssel. A borterasz egész évben várja a vendégeket, ősszel és télen is, ám ekkor már rövidített nyitvatartásban. Nyilván a szezonhoz képest sokkal csendesebb az ősz nálunk, de folyamatosan készülünk rendezvényekkel, vezetett borkóstolókkal, úgyhogy tényleg egész évben élményeket kínálunk a látogatóknak. Egyébként a tavalyihoz képest hasonló vendégszámra számítunk idén. 

Hogyan telt az idei Ősszel is Balaton 2 számodra?

Nagyon élveztem a rendezvényt, annak ellenére hogy egyedül voltam itt a borászattól. Nagyon jó volt a közönség, ez egy kiemelkedő pontja volt az egész délutánnak! Mindenki érdeklődő volt, mindenkivel lehetett néhány szót váltani a borokról,  nyitottak voltak. Ami pedig külön jólesett hogy a beszélgetések során elismerően szóltak a borokról, úgyhogy sikeres napot könyveltem el.

(beszámolt: Hajdu Ferenc, fotó: Bozzai Attila)

A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.

 

VEB