Günzer Tamás és Szentpéteri Attila tavaly ősszel sikeresen mutatta meg egy közös sétálókóstolón, hogyan működhet együtt egy villányi és egy kunsági termelő. Azóta tovább fonódott Kunsági Borvidék meg a Villányi Borvidék sztárborászatainak együttműködése, így aztán úgy döntöttek, hogy idén is bemutatják friss és (tovább) érlelt boraikat. A nagy minőségű pezsgőket és borokat bemutató rendezvényre az óbudai Vendéglátóipari Múzeum dísztermében került sor.
A két sztárborászatra hulló nemzetközi, országos és borvidéki éremeső is igazolja, hogy a fővárosban egy ilyen jellegű presztízs rendezvényen lássák vendégül a borértő publikumot. A borászatok pezsgőiket, valamint 12-12 borféleséget mutattak be személyesen vendégeiknek, akiknek nagy része a Magyar Bor Akadémia, valamint a Magyar Sommelier Szövetség tagjai közül kerültek ki.
Mindkét pincészet a maga nemében az élvonalhoz tartozik. A Szegedi Borfesztiválon rendre épp egymással szemben rendezkednek be a pavilonokba, nem csoda hát, hogy átjártak egymás borait kóstolni. Mindkét borászat a legnagyobb elismerés hangján kommentálta a szembe-szomszéd borainak minőségét, így aztán barátság, szakmai együttműködés alakult ki közöttük.
A Szegedi Borfesztivál egyébként is jelentős olvasztótégely, több borászat köszönheti létrejöttét ennek a rendezvénynek. A Szegedi Borfesztiválon a villányi termelők hagyományosan nagy erőkkel vannak jelen, így a városban folyamatosan meghatározó a villányi borok presztízse, és egyre nő a villányi bor kedvelőinek száma. Így történhetett, hogy a Vylyant alapító Debreczeni család Szegedről költözött Kisharsányba, a jelenlegi Jammertal, korábban Wunderlich Borászat többségi tulajdonosa, Szűcs Róbert is eredetileg szegedi gyökerű orvos-vállalkozó. Günzer Tamás mellett fívére, Zoltán is itt talált partnerre, akivel együtt vágtak ugyan bele a Bocor dűlő-projektbe, azonban mára különváltak, a szegedi vállalkozó – akinek leánya egyébként nemrég végzett a Corvinus Egyetem szőlész-borász szakán – létrehozta önálló borászatát Vinatus néven.
A kiskőrösi Szentpéteri családban három generáció összefogása hozta létre a borászatot a kezdő lépésektől a 65 hektáros családi birtok kiépítéséig. A nagyapa csupán néhány tőke kadarkával kezdte, az ügyszeretet aztán átterjedt fiára, aki már a birtoképítés ígéretével végezte el Gödöllőn az agrármérnöki egyetemet, majd folytatta is az azóta MATE néven funkcionáló budapesti campuson a szőlész-borász szak elvégzésével. Nem könnyű a Kunsági Borvidéken minőségi bort készíteni, mert az ember állandó bizonyítási kényszerben van a minőség terén, ám a Szentpéteri család bevállalta ezt a küzdelmet, és pincészetük mára minőségi márkát jelent.
A második generációt képviselő Szentpéteri Attila a fajtaválasztás terén igyekezett a rezisztens fajták irányába orientálódni, így keltette fel a figyelmét az a szőlőfajta, melyet Csizmadia Darab József még 1965-ben nemesített Egerben, de ott valahogy nem tudta igazán megkedveltetni magát. Szentpéteri Attila fantáziát látott ebben a fajtában, behozta a kunsági borvidékre a 2000-es évek elején, amiből sikertörténet lett, a családi pincészet zászlós fajtájává nőtte ki magát, rozét, sillert, vöröset készítenek belőle különféle stílusban, amire lehetőséget ad ez kék – színében szinte fekete – szőlőfajta. A Nerót nagyon hálás fajtának tartják, mert korán érik, nagyon aromatikus, gyümölcsös, remek minőségű borokat lehet készíteni belőle, így örökre gyökeret ereszthet a Kunsági Borvidéken.
A harmadik generációt képviselő 35 éves ifj. Szentpéteri Attilát mindig is nagyon vonzotta a buborékok világa a rozék mellett, már a Corvinus Egyetemen is a pezsgőkészítésből írta a szakdolgozatát. Ezt követően majd tíz év szakmai gyakorlatot, érdeklődést, utánajárást követően jutott el odáig, hogy a 2020-as tradicionális Chardonnay pezsgőjük elkészüljön, ami jó nagyot durrant idén, hiszen az idei, 2023 május 17-18-án a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által szervezett Országos Borversenyen ez a tétel nyerte el a Champion-díjat.
A villányi Günzer Tamás napjainkban a legjobb, legismertebb borászaink közé tartozik. Ennek talán legjobban érzékelhető fokmérője, hogy 2019 óta minden évben megszakítás nélkül tagja a borászok szűk körű elit csapatának, a Magyar Bor Akadémia által szervezett Év Bortermelője választás legjobb ötösének. Ehhez a szép eredményhez járultak hozzá az újabb sikerek, mint például első helyezés vörösbor kategóriában a Magyar Bor Nagydíj odaítélésével két évben is egymás után. A Magyar Bor Nagydíj 2021 nyertese a Günzer Tamás Mátyás Cuvée 2018 lett, ugyanúgy, mint 2022-ben, amikor a GT 50 Cuvée 2019 lett az országos verseny győztese.
Kevesen tudnak letenni a kontinensünkön egy olyan borsort a vörösök között, mint amilyent a Günzer Tamás Pincészet a Pinot noirtól a Kékfrankosokon keresztül az említett nagy cuvée-ken át a Grandior Merlot-ig. Nagyjából így lehet összegezni a bemutatón megjelent borszakértők véleményét a kóstolt borokkal kapcsolatban.
(Dékány Tibor)