A terméskorlátozásról 

szolo

A mennyiség-minőség kérdése régóta foglalkoztatja és megosztja a szőlő-bor ágazat résztvevőit. Van, aki a mennyiség csökkentésétől a minőség javulását várja, mások meggyőződéssel állítják, hogy a magasabb mennyiség azonos – ha nem jobb – minőséget eredményez. 

A teljes cikket a Bor és Piac magazin 2022. negyedik lapszámában olvashatják.

Amennyiben eredetmegjelölt borászati terméket szeretnénk forgalomba hozni, a hektáronként termeszthető termés mennyiségét rendeleti szabályok határozzák meg. Mind az oltalom alatt álló földrajzi jelzés (OFJ), mind az oltalom alatt álló eredetmegjelölés (OEM) termékleírásai tartalmaznak a hozamra vonatkozó megkötéseket. A Duna-Tisza közi OFJ például 160 hl/ha-ban határozza meg a maximális hozamot, ami nem haladhatja meg a 24 tonna termésmennyiséget hektáronként. A Felső-Magyarországi OFJ ezzel szemben már csak 21 t/ha (gépi szüret esetén 20,5 t/ha) hozamot engedélyez. A fajták fürthozama ilyen megkötések esetén nem feltétlenül indokolja a terméskorlátozást – itt kell feltétlenül megjegyezzük, hogy amint a későbbiekben látni fogjuk a metszés és a vegetációs időszak elején elvégzett hajtásválogatás már lehetnek a termésmennyiség szabályozásának eszközei – de az OEM termékleírások már sokkal szigorúbbak. A Nagy-Somlói fehér, rozé és vörösborok készítésekor hektáronként 14 tonnával tervezhetünk, de egy dűlősbor esetén már csak 7,7 tonna lehet a legmagasabb hozam. Ennél is szigorúbb a Balaton-felvidéki borvidék területén található Káli OEM, ahol a Királyi Főbor készítéséhez nem léphetjük túl az 5 t/ha-t. Ugyanez a hozamkorlátozás vonatkozik a Villányi OEM Super Premium vörös, Cabernet franc alapú borára. A Csopaki OEM termékleírása ennél is pontosabban fogalmaz a hozam kapcsán, hiszen a hegybor és a dűlős bor csak 9 és 6 tonna hektáronkénti hozammal hozható forgalomba, amihez tőkénként maximum 2 valamint 1.5 kg termést nevelhetünk. Ahhoz, hogy ezt a hozamot az adott ültetvényszerkezet (tenyészterület és tőkeművelésmód) mellett tartani tudjuk, annak megfelelő termesztéstechnológiai műveleteket kell alkalmaznunk. 

HarsAz ültetvények terméskorlátozása során szabályozzuk a tőkére, négyzetméterre, sorfolyóméterre, egyben a hektárra eső termés mennyiségét. A beállított terhelés megadható kilogrammban, tonnában vagy a fürtök számában. Ehhez a szabályozáshoz ismernünk kell általánosan a szőlő, ezen belül az adott szőlőfajta biológiai sajátosságait. A szőlő fürtkezdeménye a levélhónaljban található áttelelő rügyekben már az érést megelőző évben differenciálódik. A tél folyamán, kora tavasszal ezekre a rügyekre metszünk vissza, ennek megfelelően a rügyből fakadó hajtás fürtszáma, a szüret előtt bő egy évvel már eldőlt. Amint az előző lapszámban bemutattuk a fajták egy része az alapi, alsó helyzetű levelek hónaljában található rügyekben is termékenyek, míg mások csak a magasabban elhelyezkedő levelek melletti rügyekben hoznak fürtöket. A fajták e tulajdonsága, alapvetően határozza meg a tőke metszési igényét és termésmennyiségét, ezért ismerete különösen fontos. A tőkék leggyakrabban 1-3 fürtöt nevelnek hajtásonként, de ez nagyban függ a fajtától, a rügydifferenciálódáskori időjárástól, a tőke kondíciójától és korától, valamint a rügyemelettől, ahol a hajtás fakadt. A hajtások eltérő rügyszámának jelenségével már a 18. században foglalkoztak a botanikusok és a szőlőtermesztők, de a témában kiterjedt kutatás csak a 20. században kezdődött. A hazai szakemberek közül Csepregi Pál az 1960-as években több közleményben ismertette a termékenységi együtthatókat, melyekkel bevezette a metszés biológiai alapjainak tudományos hátterét. A leggyakrabban vizsgált együtthatók az abszolút termékenységi együttható (ATE), mely a tőkén fejlődött összes fürt és az összes termőhajtás hányadosa; a relatív termékenységi együttható (RTE), ami az összes fürt és az összes hajtás hányadosa; és végül a rügytermékenységi együttható (RüTE), amely az összes fürt és az összes meghagyott világos rügy hányadosa. 

(Dr. Bodor-Pesti Péter, Dr. Varga Zsuzsanna)