Zárult Tokajban az idei Hellowood Építészmustra

A tavalyi győztes Fülöp memorial

Tavaly a bodrogparti Fülöp-memorial, idén pedig a tilalmasi tekepálya lett a mustra sztárja. Október végére derült ki, hogy a Tokaji borvidéken, a Hellowood Építészmustra kereteiben építkező csapatok közül ki nyerte a fődíjat. A július 5 és 12 közötti tokaji összegyetemi táborban több mint 100 hallgató vett részt idén is és hét új településen hoztak létre tíz új alkotást.

Több hónapos felkészüléssel és egy hét intenzív munkával töltötték az időt a résztvevők a Tokaji Borvidéken. Idén Erdőbényén, Tolcsván, Tokajban, Erdőhorvátiban, Olaszliszkán, Szegilongban és Vámosújfalun hoztak létre új installációkat a hallgatók. Mivel a mustra immár a résztvevő intézmények oktatási anyagának részévé vált, a tábor annak a hónapokon át tartó előkészítő munkának a betetőzése, amely során a diákok és vezetőik a helyi igényekre reflektálva tervezik meg projektjeiket. A fából készült, egyedi installációk új, a fiatalok nézőpontjából mutatják be a Tokaji borvidéket, figyelembe véve és felhasználva a térség épített és természeti környezetét, hagyományait, megszólítva a helyi közösségeket is. A program a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács támogatásával, a régió megújításáért végzett munkához illeszkedve valósult meg.

Fülöp mára legenda lett, „emlékműve” azóta is a Bodrog-part kedves látványossága

A csapatok és a tervek sokszínűsége miatt nehéz egyetlen fogalomhoz rendelni az elkészült alkotásokat, mégis, az idei táborban a korábbiakhoz hasonlóan nagy hangsúlyt kapott a Tokaji borvidék hagyományaira épülő, kiemelkedő értékeit figyelembe vevő alkotás. Ennek szellemében készült az erdőhorváti „Négyszögletű Kerekerdő”, az egykori népszerű fürdőhelyre emlékező tilalmasi tekepálya, a Szegilong határában épített borterasz, vagy a Vámosújfalu központjában kialakított kert. A másik Erdőhorvátiban emelt alkotás egyszerre mutatja magát kilátónak, ahonnan a tájat szemügyre vehetjük, és hídnak, amely a túlpartra viszi az embert. Hasonló filozófia ihlette az olaszliszkai fahidat, amelynek azonban komoly gyakorlati funkciója is van: az eddig csak a járda nélküli autós hidat használó gyalogosok biztonságos átkelését segíti. A falu másik installációja a jövőbe tekint: a gyerekek igényei szerint kialakított játszótér épült Olaszliszkán. Tolcsván egy szabad ég alatti mozival a település világhírű szülöttére, a 20th Century Fox filmstúdiót alapító William Foxra emlékeztek, Erdőbényén pedig a régió talán leghíresebb szőlőjének, a furmintnak állítottak emléket. Az emlék felidézése motiválta a tokaji installációt is, amely Makovecz Imre a településen álló, granica fedésű közösségi házához épült. A leromlott állapotú kunyhóval kapcsolatba lépő alkotás szimbolikus üzenetében könnyen felfedezhetjük az organikus építészet hazai mesterének tokaji táborai és a Hello Wood eseményei közötti szellemi párhuzamokat. A granica-ház ideiglenes megmentése, emlékének megőrzése és a gondolatiság továbbadása a mustra legfontosabb célkitűzéseit foglalja magában.

Az idei győztes sajátságos tekepálya Tolcsván

A győztes csapat pedig a hallgatók szavazatai alapján a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának munkája, a tolcsvai Tilalmas negyedben épített tekepálya lett. Érdemes felkeresni Tolcsván ezt a valamikor virágzó, de ma is különleges hangulatú részt, az elhagyatott mulató és a régi időket idéző ottfelejtett tárgyak igazi időutazásra hívják az odalátogatókat. Jól illik a környezethez a hallgatók által épített tekepálya, amelyet bárki kipróbálhat, használhat. A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács idei különdíját a vámosújfalui Vámosi Tekergő névre keresztelt installáció, a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karának munkája nyerte, amellyel egy természetközeli közösségi teret, találkozási pontot építettek a falu szívében.