Van-e igény arra, hogy a Kékfrankos önállóan, fajtaborként kerüljön a palackokba, vagy jó-e ha marad minden úgy ahogy van, mármint hogy aki nagyon büszke a saját Kékfrankosára, az fajtamegjelöléssel palackozza, aki pedig úgy érzi hogy jobb ha a cuvée borait szinesíti, az más fajtákkal házasítva palackozza. Erről tanácskoztak június 10-én Günzer Tamás Pincészetében,Villányban.
Günzer Tamás, a rendezvény házigazdája
Magyarországon a kékszőlők közül a kékfrankos terem a legnagyobb területen. Hazánk közép-európai dominanciája e téren megmutatkozik abban is, hogy Ausztriában, Németországban és Szlovéniában, a fajta fő termőhelyein összesen nem terem annyi kékfrankos, mint nálunk. Mégis az önmagát a Kékfrankos Fővárosaként azonosító Sopron kivételével (ahol a szőlőterületek négyötödén ez a fajta kéklik) egyik borvidékünkön sem készül nagyobb mennyiségű fajtabor.
A legtöbb borász törekedne arra, hogy a kékfrankosból több kerüljön önállóan a palackokba, azonban annak ellenére, hogy könnyen termeszthető, igen zamatos, szép szerkezetű bort ad, nehezen eladható, így legtöbbször elházasítják, illetve a rozé alapboraként tekintenek rá. Egerben és Szekszárdon a bikavér is erre a fajtára támaszkodik, a gigantikus mennyiségű rozéknak pedig a 80%-a kékfrankos alapú. Ez a hungarikummá lett fajta a könnyed, gyümölcsös ízektől a komplex, fajsúlyos, sőt egészen tömör tételekig több változatban jelenik meg.
Dlusztus Imre, a téma fő ösztönzője
Günzer Tamás borász és Dlusztus Imre borszakíró Villányba hívta a hazai kékfrankostermelőket, hogy a fajtabor jövőjéről, fellendítésének lehetőségeiről maguk a borászok mondják el tapasztalataikat és véleményüket. A villányi borvidékről a házigazdán kívül Bock József és Riczu Tamás, a szekszárdi borvidékről Takler Ferenc és id. Heimann Zoltán, emellett Hajós-Bajáról Koch Csaba, Sopronból Varga Tamás (Steigler Pincészet), Csopakról Kovács Tamás (Szt. Donát Borászat), Egerből pedig Szuromi Mihály vett részt a szakmai napon. Mindannyian két-két tételt mutattak be a résztvevőknek, közben három konzultációs fordulóban értékelték a borokat, valamint a megosztott tapasztalatokat.
Mindegyik szakember egyet értett abban, hogy a jelenlegi piaci és szabályozási feltételekkel itthon igen nehéz értékesíteni a kékfrankos fajtabort. Egyrészt azért, mert sem a kereskedők, sem a fogyasztók nem keresik, másrészt hiányzik egy olyan jellegű klasszifikáció, amelyik világossá teszi a borfogyasztók számára a bikavérek vagy a villányi vörösborok közötti beltartalmi különbségeket. Az is elhangzott, hogy külföldön igen jó áron eladható a magyar kékfrankos, mert sok a különlegesen szép tételünk, és a német, osztrák termelők már kiharcolták a fajta presztízsét. Idehaza ugyanakkor általános jelenség, hogy főleg a fiatalabb borfogyasztók inkább a világfajtákat keresik, mivel kevesebbet hallanak az őshonos fajtákról.
Koch Csaba, a Magyar Bor Akadémia frissen megválasztott elnöke
A hazai értékesítési gondok enyhítése érdekében a Magyar Bor Akadémia edukációs programot indít a szakirányú (kertész, szőlész, borász, felszolgáló, szakács, vendéglátó üzletvezető) felső- és középfokú intézményekben – közölte Koch Csaba, a tekintélyes szakmai szervezet frissen megválasztott elnöke. Az egybegyűltek megegyeztek abban, hogy folytatják a konzultációt. Előkészítik a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa számára a klasszifikációt; bevonják az eszmecserébe a kereskedőket; és esetleg kiterjesztik az elemzést az olaszrizlingre is, amely a fehérborok között piacvezető, egyben sorstársa a kékfrankosnak.
