Kulináris kincsek (- borvacsora sorozat) a DNB-ben

A DNB Budapest és a Borett közös együttműködéséből született meg a Kulináris kincsek borvacsora sorozata, amely négy kifinomult fogással várja vendégeit a csodálatos, Dunára és Várnegyedre néző kilátásával.

A DNB Budapest, bár a Marriott hotel étterme, tudatosan külön névvel és arculattal kezelik, hogy ne egy ötcsillagos hotellel azonosítsák a vendégek, hiszen terjesen eltérő árstratégiát alkalmaznak az éttermet illetően. Mindenképpen hozzátartozik a márkához a modern magyaros vonal, és a farmról az asztalra szemléletmód. Feltétlenül törekednek a jó minőségű magyar alapanyagok használatára, ami a borvacsorájukon is megmutatta magát. Az étterem külön borbárral rendelkezik, ahol kiváló magyar borokat találnak a vendégek, és ha már minden feltétel adott, éppen ideje volt elindítani egy olyan fine dining borvacsora sorozatot, ami elsősorban ezen kulináris kincsekre és értékekre támaszkodik, megmutatva az ország gasztronómiai képességeit, különlegességeit az étterem alapkoncepcióján keresztül.

Az ételeket Kovács Ferenc séf alkotja meg Crab Mária Antoanett borválogatása alapján. Mária, máskülönben Babett, azzal a céllal alapította meg a Borett érdekvédelmi képviseletet, hogy elősegítse a kisebb, de tehetséges borászatok előretörését, és be tudja mutatni az itthoni izgalmas borvidékek kiemelkedő italait. A Borett csapatának tagjai együtt dolgoznak, segítik egymást, Babett pedig főként az értékesítésből veszi ki a részét, ami esetében főként kivitelt jelent. Ezenfelül tovább képviseli a tagok termékeit borvacsorák, portfólió kóstolók és egyéb lehetőségek alkalmával. A végső cél, amit a törekvő, végtelenül lelkes, és Michelin-csillagos éttermekben edződött Mária kitűzött, nem kevesebb, mint Magyarország visszahelyezése a világ bortérképére. Hite szerint összefogással, ami nálunk talán a leginkább hiányzik még, mindenképpen van esélyünk erre, hiszen minden más adott a sikerhez, és ez a szemlélet a közösségen belül már nagyszerűen működik.

 

Már a sorozat nyitó alkalmával is pompás bor-ételpárosítások kerültek az asztalokra. Rögtön az előételnél tanulságos és izgalmas kísérletben vehettünk részt, ugyanis két eltérő területről származó hárslevelűvel kínálták a lepényhal cevich-t, egy somlóival és egy tokajival. A vadas nyúlhoz badacsonyi Rajnai rizling szolgáltatta a utolérhetetlen ásványokat és nagyszerű savakat, míg a szarvas bélszínbe egy villányi Cabernet Franc segített beleágyazni saját összecsengő tartalmával a zelleres, gombás, kínai keles kísérők ízvilágát. A legfőbb és legszebb kihívás a konyha, az étterem számára talán, hogy megtalálja azokat az újraértelmezett magyar fogásokat, ízeket, melyeket jó szívvel – és szájízzel – lehet a válogatott magyar borok alkalmas társául választani, s mindezt akár nemzetközi szinten értelmezhetővé tenni. Ebben kívánunk mindannyiójuknak további sikeres és gyümölcsöző együttműködést!

A következő alkalomra június 9-én, 19 órai kezdettel kerül sor (35 400 Ft/fő).

tudósított: Hajdu Ferenc
fényképezett: Tamás Pál