A Prantner Syrah lett a legjobb vörösbor

Két év kényszerű kihagyás után e hét közepén ismét megrendezték a szekszárdi borvidéki borversenyt. Negyvenhat termelő 238 bormintát küldött be, zömében – 177 minta – a vörösbor kategóriába tartozott. Csak érdekességként említették meg a szervezők, hogy az utoljára – 2019-ben – megrendezett borversenyen is pontosan ennyi mintát küldtek be a borászok.

A borbírálat nyolc bizottságban folyt, egy-egy bizottság pedig hat fővel rendelkezett. A zsűri tagjai között egyaránt voltak neves borászok, vendéglátósok, kereskedők, a Borakadémia tagjai, az Év borászai.

A különböző borvidékekről érkező bírálók két napig tartózkodtak Szekszárdon. Az első napon a Babits Mihály Kulturális Központban folyt a munka, ahol a benevezett borokat minősítették. Ennek eredményéről majd a Szent György-napi borünnepen számolnak be.

A szervezők szerették volna megmutatni a vendégeknek a borvidéket is, így színes programot szerveztek azoknak, akik a második nap is maradtak. Dzsiptúrával bejárták a Szekszárd legszebb dűlőit, a Schieber pincénél borkostolóval kínálták őket, este pedig a Hotel Meropsba várták őket vacsorával.

A második nap ismét a munkáról szólt. A csúcs zsűri tagjai a Garay Élménypincében arról döntöttek, a benevezett borok közül melyik nyerje el a legjobb vörösbor címet. Pénteken, dél körül született meg a nem könnyű döntés: 2022. évi Szekszárdi Borvidéki Borverseny „Legjobb vörösbor” díj nyertese a Prantner Pince 2019-es évjáratú Syrah  bora lett.  A Prantner Pince vadonatúj, igen hangulatos belső kiképzésű borozója, borászata a szekszárdi Fuchs-völgyben található, 20 hektáron gazdálkodnak.

(Teol – DT)