Vili Papa itt hagyott bennünket

Mi itt maradtunk még egyelőre, ő viszont valószínűleg még épp elkapta a Tekenőhát – SzentPéterkapu járatot. Szőke Mátyás, Szöllősi Mihály, Konyári János, Malya Ernő, Figula Mihály, Gál Tibor és Báthori Tibor után már ő is az Év Bortermelőinek égi csapatát erősíti. A legendás pionírok generációjának egy nagyon meghatározó egyéniségével lettünk ismét kevesebbek.

Vili Papa, Thummerer Vilmos mindig szórakoztató társaság volt, a munkában azonban nem ismerte a tréfát. Tudatos következetességgel fejlesztette első, 1984-től a tanácstól bérelt hét hektáros területét 100 hektáron felüli mintabirtokká. Mindig valami sajátos öröm volt hozzá megérkezni, nála mindig szinte otthon éreztük magunkat. Hosszabb interjút 2014-ben készítettünk vele. Érdemes ebből visszaidézni gondolatait.

Egyik látogatásunk a Thummerer Pincészetnél, Thummerer Vilmos a főszerkesztőnkkel

„Rendkívül sok ügyes borász került a pályára és sok színvonalas borászat jelent meg. Mindenki próbálja megmutatni, hogy mit tud, és mindenki próbál sikeres borokat csinálni. Nagyon fontos ott maradni és bizonyítani ebben a környezetben. Véleményem szerint ennek mindig ott kell lebegnie az ember szeme előtt. A jelent és a jövőt az embernek megfelelően kell építenie, mert ha nem, nagyon könnyen az elfeledettek közé kerül. Bizonyítani kell, hogy vagyunk, és hogy eredményesek vagyunk. A saját örömünk is benne van: nagyon örülünk, ha egy borunk szépséget és eredményt tud felmutatni. Ez még akkor is így van, ha nem ér el különösebb eredményt – ilyenkor úgy érezzük, hogy nem értettek meg minket. Persze, kritikusak vagyunk magunkkal szemben. Nem állunk meg, nem gyepesedünk be. Folyamatosan figyeljük a fejlődési lehetőségeket, a tendenciákat.”

Thummerer Vilmos az „Év Pincészete” díjjal

A Tekenőhát dűlő Noszvaj északkeleti részén legelő volt. Ő meglátta benne a fantáziát. Betelepítette Portugieserrel, Pinot noirral, Kadarkával, Cabernet Sauvignonnal, de leginkább Merlot-val. Hamar felfigyelt rá, hogy ez utóbbi különösen jól érzi itt magát, így aztán szinte évről évre nagyobb teret nyert a Merlot, ami fő részese lett a Thummerer Pincészet sikereinek.  Vili Papa keze nyomát őrzi és fogja őrizni ez a táj most már. Mindörökké.

(szerk.)