20. jubileumi András-napi Bormester-találkozó

Tornai Endre születésének 100. és a Tornai Pincészet alapításának 75. évfordulóján

A Tornai Pincészetben december 3-án rendezik meg huszadik alkalommal az András-napi Bormester Találkozót. A rendezvény a szőlő- és bortermelőket, illetve a tudomány képviselőit szólítja egybe minden év végén, hogy közösen keressék a megoldásokat az ágazatot érintő mindennapi és hosszútávú kihívásokra.

Az első András-napi Bormester Találkozót az akkor 80 éves Tornai Endre somlói gazda és tudós barátja, Bakonyi Károly tiszteletére rendezték meg, és az elmúlt két évtizedben ezek a találkozók fontos adalékokat szolgáltattak az ágazat problémáinak megoldásához.

Az idei rendezvénnyel a Tornai Pincészet jeles évfordulóiról is megemlékeznek: Tornai Endre, az alapító idén lenne 100 esztendős, és éppen 75 éve hozta létre a birtokot. Az eredetileg alig kétholdas ültetvény ma már több mint 70 hektáros, a legkorszerűbb technológiával készítik boraikat, és ezek évről évre a legrangosabb elismeréseket hozzák el a nagy világversenyekről.

Az évfordulókra tekintettel a találkozón a meghívott előadók emlékeznek az elmúlt húsz évre, és számba veszik az előttünk álló húsz év kihívásait. A hagyományoknak megfelelően átadják a Somlóért – Tornai Endre emlékdíjakat is. A kitüntetést minden évben egy-egy olyan személy kapja, aki munkájával meghatározó módon járult hozzá Somló és környéke felemelkedéséhez, illetve a somló borászat fejlődéséhez.

2021. december 3., 10 óra
Tornai Pincészet – Somló
8478 SOMLÓJENŐ, SOMLÓ HEGY 1242