Château de Francs – egy varázslatos kis bordeaux-i borászat

Saint Emiliontól 12 km-re található egy kis borászat, mely a Château de Francs nevet viseli. Az épület még a középkorból maradt ránk és a mai napig remek szolgálatot végez.

Minden évben fogadnak egy-egy hallgatót a Bordeaux Sciences Agro-ból, hogy náluk töltse el két hetes szüreti gyakorlatát. Ennek köszönhetően ismerkedtem meg ezzel a csodás hellyel, hiszen az egri egyetemről ide jöhettem ki tanulni egy évre.

A borászat minden borát saját szőlőből készíti, ültetvényeik mind a környező területeken találhatók kisebb-nagyobb blokkokra osztva. Összesen 36,8 hektáron gazdálkodnak, ebből a legfiatalabb telepítés 2021 júniusi, és a következő évre is tervezik, hogy újabb egy hektárral bővítik a szőlőterületet.

Bordeaux-ról beszélünk, így nem meglepő, hogy legnagyobb százalékban Merlot található ezeken a területeken. Három boruk közül a legkíválóbbat ebből a fajtából készítik 100%-ban. Ez a bor a L’Infini névre hallgat, mely érett tanninal, erős gyümölcsösségével nagyon is kóstolásra méltó. Mindössze két ültetvényről szüretelik hozzá a szőlőt, és általában ezzel kezdik a szezont. Különlegessé teszi a bort, hogy a palackozást megelőzően „egész életét” hordóban tölti. A tökéletes eredmény elérése érdekében lábbal tapossák a szőlőt, és a mustot elvezetik, hogy a héj nagyobb koncentrációban legyen jelen, több értéket adhasson a bornak. 18 hónapig érlelik barik hordókban és 10-15 évig nyugodtan kellemesen fogyasztható.

Másik boruk, melyet minden évjáratban elkészítenek, a „Les Cerisiers”. Ebben megtalálható 10% Cabernet Sauvignon is a Merlot mellett. Miután az erjedés lezajlott a tartályokban (rozsda

mentes acél tartélyokat használnak), 12-14 hónapot tölt hordóban, egy-harmada új, két-harmada egy éves tölgyfahordóban. Színe kicsit világosabb, mint a L’Infini sötét bordója, illatra piros gyümölcsös jegyeket fedezhetünk fel benne, íze friss, nem bántóan tanninos, hosszú lecsengésű.

Végül a „Château de Francs” azaz a borászat nevét viselő bor szerepel még a kínálatban. Összetételét tekintve, a Merlot mellett megjelenik már a Cabernet Franc 20, és a Cabernet Sauvignon 10%-kal. Könnyedebb ital, mint két társa – már ha lehet egy igazi bordeaux-i borra ilyet mondani.Alapvetően tartályban erjed, tartályban érlelődik. Négy-öt évig ajánlják fogyasztásra.

Maga a pince nem hatalmas, de minden megvan amire szükség lehet, szépen, rendezetten folyik a munka. A tulajdonosok Dominique Hebrard és Hubert de Bouard egyéb kisebb châteaukkal is rendelkeznek. A borász, bár ez az egyetlen borászat ahol ő a felelős személy a döntések meghozatalában rendkívül elfoglalt, főleg a szüret környékén. Alapvetően ez nem meglepő, hiszen melyik borász nem elfoglalt szüretkor, neki viszont még annyi plusz feladata van, hogy tizenöt különböző borászatnál dolgozik mint tanácsadó. Ennek köszönhetően minden nap cikázik fel-alá a környéken, megvizsgálja a szőlőket, az erjedő borokat, válaszol minden kérdésre ami felmerülhet ilyenkor egy borászatnál.

Sosem adná azonban át a Château de Francs vezetését másnak, csak azért, hogy teljes állásban tanácsadóként dolgozzon, hiszen ahogy ő maga mondta, sosem szabad elfelejteni, milyen is a munka valójában. Mindig tudnod kell, miről beszélsz és ehhez az kell, hogy megtapasztald, ne félj bekoszolni a kezed.

(Takács Réka)