Borlovag avatás Tokajban

A Tokaji Borlovagrend május 29-én avatta új tagjait és tiszteletbeli tagjait. Ezúttal a borlovagrend nem kívánt a tervezés szempontjából bizonytalan járványügyi helyzettel kapcsolatos szervezési bonyodalmakat, így a program ezúttal szűk körben zajlott, melyen csak a borlovagrend vezetősége, valamint az új avatottak és családtagjaik vehettek részt. Az avatási ceremóniára a hagyományoknak megfelelően a tokaji Rákóczi pincében került sor.

Az új tagok eleget tettek a próbatétel elvárásainak, így Dr Kovács Tibor, a lovagrend nagymestere borlovaggá üthette mind a négy jelöltet, akikkel jelentősen erősödött a borlovagrend „szürkeállománya”, hiszen az új tagok egytől egyig figyelemreméltó életpályát futottak be. A Tokaji Borlovagrend új tiszteletbeli tagja lett Dr Freund Tamás az MTA elnöke, neurobiológus, Dr Sulyok Tamás az Alkotmánybíróság elnöke, továbbá rendes tagja lett Dr Csuday Balázs, a Dentons Ügyvédi iroda partnere, korábbi nagykövet, valamint Sum János, az MVM gazdasági vezérigazgató-helyettese.

Dr. Sulyok Tamás 1956-ban született, jogi diplomát 1980-ban a szegedi JATE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett. Az Országgyűlés 2014 szeptemberében választotta az Alkotmánybíróság tagjává, 2015. április 1-től kezdődően a testület elnökhelyettese. november 22-én az Országgyűlés az Alkotmánybíróság elnökévé választotta. A bort az emberiség nagy ajándékának tartja, mellyel gondosan és szeretettel kell bánni, hiszen tapasztalata szerint az ilyen bánásmód mellett az emberi együttélés és megértés fontos eszköze lehet. Dr. Freund Tamás 1959-ben született, biológus diplomáját az ELTE-n szerezte 1983-ban. A Magyar Tudományos Akadémia 1998-ban választja levelező, majd 2004-ben rendes tagjává. Magyarországon 2000-ben ő kapta az első Bolyai Díjat, majd 2005-ben Széchenyi Díjat, 2013-ban a Prima Primissima Díjat. A Magyar Tudományos Akadémia alelnöke 2014-től, majd elnöke 2020 óta. Tíz éve indította útjára a Magyar Tudományos Akadémia Bora akkreditált borversenyt. Tagja a Magyar Bor Akadémiának, és borversenyek zsűrijének.

Az új borlovagok (balról jobbra) Sum János, Dr Csuday Balázs, Dr Freund Tamás, Dr Sulyok Tamás

Dr Csuday Balázs a Dentons budapesti irodájának partnere, és az iroda Közpolitikai és szabályozási csoportjának társ-vezetője. Munkája során elsősorban közjogi, jogszabályozási megfeleléssel és többek között a kormányzati, energetikai, pénzintézeti és a gyártási szektort érintő szabályozási kérdésekkel foglalkozik. Az energiaügyeken belül elsősorban nukleáris energetikai kérdésekkel. Külszolgálatai során dolgozott Madridban, New Yorkban és Bécsben előkészítette Magyarország Ecuadori nagykövetségének újranyitását is. Sum János 38 éves, két gyermekes családapa, okleveles könyvvizsgáló, az MVM Energetika Zrt gazdasági vezérigazgató-helyettese. Nagyon közel áll a szívéhez ez a térség, hiszen a Tisza túlpartján fekvő Rakamazon töltötte gyermek és ifjúkorát, családja nagy része ma is ide köti. Borlovagként jelenleg is aktívan vizsgálja a mostani munkahelyén, az MVM Csoport és Hegyalja üzleti és egyéb kapcsolódási pontjait, de nemcsak jelenlegi pozíciójából, vagy bármilyen más jövőbeni funkciójából kiindulva, hanem magánemberként is elkötelezett híve a térség gazdasági fejlesztéseinek.

Az avatási ceremóniát díszebéd követte a Tokaj főterén álló LaBor Bisztróban. A program délután a Sauska Pincészetnél tett látogatással folytatódott. A házigazda Sauska Krisztián, és a borász Rakaczki Gábor fogadta a borlovagrend tagjait, és egy rövid pezsgős köszöntőt követően elkalauzolta a társaságot a pincészet épülőben lévő új központjához, ami a világ egyik legimpozánsabb borászati építménye lesz. Mádtól mindössze néhány kilométerre, Tokaj-Hegyalján épül a Sauska borászat tokaji pincészete. A BORD Építész Stúdió által tervezett nem mindennapi épület életre kelti a Padi-hegyet, különlegesen izgalmas célpontot hozva létre a borkedvelők és az építészet rajongói számára. A tervezés során a stúdió azt az attitűdöt tartotta szem előtt, hogy olyan borászatot álmodjon meg ide, amely méretei ellenére belesimul környezetébe, megjelenésével mégis egyedi, különleges élményt nyújt.

Sauska Krisztián az épülő padihegyi objektumban (fotó DT)

A kis kirándulást követően a program a pincészet Tokaj központjában lévő székhelyén folytatódott, ahol a finom borok mellett az egykori Tokaji Polgári Kaszinó kultúrtörténeti vonatkozásaiban is elmerülhettek a résztvevők. A Sauska pincészet kínálata már csak azért is rendkívül izgalmas volt, mert a hagyományos tokaji fajtákon kívül megismerhető volt, hogy mit képesek nyújtani az ismert nemzetközi fajták ( mint a Chardonnay, a Cabernet Sauvignon, a Pinot noir) a tokaji terroáron. Záróakkordként pedig következtek a Sauska villányi borai, ami így együtt ritka élményt nyújtott az ország csúcs fehér-, és vörösborainak kínálatából.

A világ egyik leglátványosabb pincészete épül a Padi-hegyen (fotó DT)

A pompás program előkészítése és tökéletes megvalósítása elsősorban Stumpf István elnök és Samuel Tinon alelnök gondos szervező munkájának köszönhető.

(Dékány Tibor

fotók: Ripka Gergely)