Határon átnyúló együttműködés a Duna-régió borászatainak támogatására

Az M1 Ma reggel című műsorában Nyitrainé Dr. Sárdy Diána, az Agrár- és Élettudományi Egyetem Budapesti Campusának főigazgatója és Geönczeöl Attila borász beszéltek a Dunavin projektről.

Magyar-szlovák Interreg-program indult a Duna-menti borvidékek összefogásának erősítése céljából. A pályázatban összesen 40-50 partner vehet részt: a Neszmélyi, Pannonhalmi, Soproni borvidékről, valamint az Etyek-budai borvidék töki régiójából összesen 20-25 termelő, és a szlovák oldalról ugyancsak 20-25 borászat.

A főigazgató asszony a műsorban elmondta: a szőlő-bor ágazatnak ismételten sikerült életre hívnia azt az együttműködést, amely a szakmát, az oktatást és a kutatást szolgálja. Magyarországon az egy főre eső borfogyasztás csökken, és a borászok azt szeretnék, ha a kulturált borfogyasztás, a borturizmus, a gasztronómia minél nagyobb teret kapna az emberek életében, és az ágazat növekedhetne.

Geönczeöl Attila a program felvidéki részének képviseletében hozzátette, nagy szükség van arra, hogy a Duna két oldala jobban együttműködjön, nem csak kommunikációban, hanem abban is, hogy egymást jobban megismerjék és képviselni tudják, ezáltal növelve a helyi borok népszerűségét a térségben, hiszen a helyi termékek fogyasztása nagyon fontos annak érdekében, hogy a kisebb szőlősgazdák is meg tudjanak élni.

Nyitrainé Dr. Sárdy Diána a program szakmai részéről elmondta, hogy a térség borait analitikailag meg fogják vizsgálni, ebből tudományos anyagok, TDK- és szakdolgozatok is születhetnek. A projekt keretein belül május 27-én workshopot rendeznek, ahol az első eredményeket bemutatják. Hogy az érzékszervi bírálat se maradjon el, június 24-én a budai campuson borversenyt tartanak, 25-én pedig ezt szakmai rendezvénnyel bővítik, ahol a borászat és a gasztronómia, turizmus képviselői is megkóstolhatják a régió borait.

A riporter kérdésére Geönczeöl Attila kifejtette: a ma dolgozó borászok többsége nem szakképzett, és nyitottan fogadják az egyetemről kikerülőket, sokat tudnak egymástól tanulni. A többgenerációs borászatok is fontosak az átöröklődő tudás és az ismert név miatt, de mindig szükség van friss impulzusokra, legyen szó új technológiákról vagy nemzetközi divatirányzatokról.

(Fotó: M1)

www.skhu.eu

www.rdvegtc-spf.eu