Származás és elterjedés
A szőlő feketerothadásáról az első feljegyzések 1804-ből származnak. Kórokozóját 1853-ban azonosították Kentucky államban. Néhány évtizeddel később az Egyesült Államok szinte valamennyi szőlőtermesztő vidékén már jelentős károsítóként tartották számon. Európában 1885-ben, elsőként Franciaországban írták le a betegséget, ahová minden bizonnyal fertőzött szaporítóanyaggal érkezett a tengeren túlról. Az öreg kontinensen nem terjedt olyan gyorsan, mint hazájában. Jelentős gazdasági kárral járó, nagy kiterjedésű fertőzések Európában csupán az elmúlt két évtizedben alakultak ki.
Magyarországon 1999-ben Mikulás József találta meg Kecskemét környékén a feketerothadás első tüneteit, de még ugyanabban az évben megfigyelték a betegséget a Tokaji, a Pécsi és Soproni borvidéken is. Valószínűsítik, hogy a gomba már korábban betelepedett hazánkba, az 1999-es csapadékos évjárat viszont nagyobb számban hozta elő a betegség tüneteit. A szőlő feketerothadása az Egri borvidéken 2010-ben, majd legutóbb 2019-ben járványos mértékben lépett fel. A betegség az elmúlt években más borvidékeken is (pl. Kunsági borvidék) komoly gazdasági károkat idézett elő. Fellépésekor meleg, csapadékos időjárás esetén, védekezés nélkül a szőlőtermés akár 60-80%-a is elpusztulhat.
A feketerothadás az összes Vitis nemzetségbe tartozó fajt képes megfertőzni, közülük az európai szőlő, a Vitis vinifera a legfogékonyabb. Jelenleg csupán egyetlen toleráns fajtát (Csillag) ismerünk.
A feketerothadás kórokozójának 3 genetikailag elkülönült alpopulációja van jelen Európában. Az egyik Portugáliában, a másik Franciaországban és Olaszországban, a harmadik pedig Európa többi részén fordul elő, bár Északkelet-Olaszországban és Portugália egy részén is ez utóbbi alpopuláció fertőzi a szőlőt. A gomba genetikai diverzitása egyrészt igazolja, hogy nemcsak egy alkalommal került be az amerikai kontinensről Európába, másrészt, hogy életmódjában az ivaros szaporodásnak kiemelkedő jelentősége van.
A kórokozó életciklusa és annak járványtani vonatkozásai…
A cikk a BASF támogatásával jött létre
Szerzők: Schmidt Ágnes növényvédelmi szakmérnök, dr. Hoffmann Péter fejlesztőmérnök
