Brnóba jön a Concours Mondial de Bruxelles
A május 1-3. között rendezett versenyre március 17-éig lehet jelentkezni. A mintákat 350 fős zsűri bírálja majd el.
A május 1-3. között rendezett versenyre március 17-éig lehet jelentkezni. A mintákat 350 fős zsűri bírálja majd el.
Az április 24-én kezdődő rendezvényen többek között az alma és csonthéjas termésű, vadontermő és bogyósgyümölcsökből készült, valamint a szőlő- és tönkölypálinkákat készítő szeszfőzdék szakmai elismerésben…
Kiskőrös a Kadarka fővárosa, ahol épp az elmúlt évben ünnepelték a város fennállásának 300. évfordulóját. A Petőfi Sándor születési helyére büszke városban a negyvennyolcas…
Márciusi bortesztünkön hagyományainkhoz híven idén is a rozékra fókuszálunk, amely mellett a siller és a gyöngyözőbor kategória kerül a bizottságok elé a SZIE Borászati Tanszékén. …
Már nem csak olvashat róluk, de kóstolhatja is a Bor és Piac zsűrije által tesztelt borokat. Március 6-án, pénteken kóstoljon meg velünk több mint 40 kiváló tételt a legutóbbi Pinot…
Idén immár negyedik alkalommal rendezi meg a Neszmélyi Borvidék a Tavaszi Kvaterka rendezvényt. Két délután, március 6-án és 7-én 25 pincészet több mint 100 kiváló…
Összesen több mint 13 ezer darab, 3 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) március…
Bortörvény-módosítási javaslaton dolgozik az agrártárca, amellyel bezárnák a most még létező kiskapukat. Naprakészen kell tudni a tőkén lévő szőlő, a must, a készleten lévő folyó…
Zalai és muravidéki pincészetek kínálatát, a térség kapcsolódó attrakcióit, de akár állatbarát helyek és szállások keresését is segíti a Zalában kifejlesztett Pincenavigátor elnevezésű új alkalmazás.
Vonós mesterhangszerek és vonók kiállítása, borkóstolók, koncertek március 7-8-ig a Fonó Budai Zeneházban.