2006-ban költöztem Somlóra, ekkor kezdtem el dolgozni a Kreinbacher birtoknál. Mindkét szülői ágon kötődöm a szőlőhöz. Gyerekkoromban Csobánc-hegyi szőlőnket műveltük szüleimmel, melyet apai nagyapám vásárolt. A somlói pincét anyai ükapám vette 1920-ban, idén éppen 100 esztendeje műveljük a Somló oldalát.
A stílusom sokat változott a kezdetekhez képest. Eleinte az volt a célom, hogy minél nagyobb testű borokat készítsek, ennek érdekében igyekeztem a lehető legkésőbb szüretelni. Most már sokkal fontosabb számomra, hogy a koncentráció mellett elegánsabb borok szülessenek, kisebb testtel, visszafogottabb alkohollal és élénk savakkal. Annak ellenére, hogy Somló híres a savairól, egyre több meleg évjárat van, amikor nekünk is meg kell küzdeni a savakért. Most már sokkal nagyobb hangsúlyt fektetek a szüreti időpont meghatározására.
Hordóban és tartályban egyaránt érlelünk borokat, legtöbbször vegyesen alkalmazzuk a két eljárást, bár Somlón nem tartom ezt annyira fontosnak. Annyira erős a terroir, hogy pár éves érlelés után nem lehet megállapítani egy borról, hogy volt-e hordóban, vagy sem. Ugyanez mondható el a szőlőfajtákról is, egy idő után alig lehet megkülönböztetni őket.
Ha új, vagy egy-két éves hordót használok, akkor biztosan Juhfark kerül bele, mert az a tapasztalatom, hogy ennek a fajtának áll a legjobban az új hordó. Összesen kb. tíz hónapig tart a pincei érlelés, inkább palackban szeretem hosszabban pihentetni a borokat. Nagyon fontos számomra, hogy a borok „élők” és vibrálóak maradjanak mindvégig. Tapasztalatom szerint a túl hosszú pincei érlelés elveszi a bor elevenségét.
Somlón nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, mert az összes hagyományos fajta nagy minőséget ad, és nagyon passzol a termőhely adottságaihoz. Közülük is a furmintot különösen szeretem, 2300 tőkét telepítettem tavaly tavasszal, ami bakművelésű szőlő lesz. Négy új klónt ültettem a Kőkonyha alá. Ez a hegy egyik legjobb területe, nagyon sokat várok tőle. A Juhfark is nagyon izgalmas fajta, nálunk úgymond kötelező kör, az új telepítések nagy részét adja. Mindenki a Juhfarkot keresi. Évjáratérzékeny, gyenge években vékony bort ad sok durva savval, nagyon magas almasav aránnyal, forró évjáratokban lelágyul, és nagyon magas lesz az alkohol. Mindemellett tömött fürtű, rothadékony fajta, lisztharmatra is érzékeny. Időközben megtanultuk, hogy kell hozzányúlni.
Az Olaszrizling nem tartozott a kedvenceim közé, de egyre közelebb áll hozzám, mivel sokszor ez adja a pince legjobb borát. Nekünk is úgy kellene viszonyulnunk az Olaszrizlinghez, ahogy az osztrákoknak a Zöldveltelinihez. Példaértékű, ahogy a tömegborgyártásról ugyanazzal a fajtával átálltak a magas minőségre. Az Olaszrizling jól eladható fajta, de árban nagyon be van határolva. Az utóbbi évtizedekben ez volt a fröccsbor, nem feltétlen terroir fajtaként tartják számon, pedig szerintem sokkal több van benne.
Sosem gondoltam, hogy a Tramini ilyen fontos lesz számomra. Önszántamból nem telepítettem volna, mégis nagy örömöm telik benne, sokat kísérletezek vele. Készült belőle narancsbor, egész fürtös préselésű natúr bor, pet-nat, de próbáltuk feltárás nélkül teljes fürttel is erjeszteni.
A Kékfrankos még egy nagy vágyam, ezzel a fajtával tudom elképzelni az általam megálmodott vörösborideált. Már most is van a pincémben 5 hektó, és sikerült minden hibát elkövetni vele, amit csak lehet. Ennek ellenére is izgalmas lesz.
Néhány éve télen eljött hozzám kóstolni egy borász Portugáliából, később mi is meglátogattuk őt a Douro völgyében. Luis Seabra a vendégszeretetén kívül a boraival is lehengerelt minket, vörösekkel és a fehérekkel egyaránt. Tavalyelőtt kirándultunk Burgundiában a feleségemmel, és sikerült eljutnunk Ghislaine Barthod pincéjébe. Életre szóló élmény és inspiráció volt, amit ott Pinot noirral megvalósított a hölgy. Pályám elején rengeteget tanultam Takács Lajostól, és Bott Judit egyes boraira kifejezetten etalonként tekintettem.
Véleményem szerint egyértelműen a szőlőben dől el, hogy milyen lesz a borunk. Ahogy én készítem, úgy körülbelül nyolcvan százalékban a szőlő számít. Nagyon sokat lehet a pincében korrigálni, de nekem ez nem célom. Óriási tapasztalat kell ahhoz, hogy úgy végezzük a zöldmunkát, és olyan állapotra hozzuk a növény kondícióját, hogy a legjobbat adja.
2011-től ökológiai módszereket használok, de nincs minősítve az ültetvényem.
Nem használunk fajélesztőt, csak spontán erjesztünk. Nem tartom ördögtől valónak a fajélesztő használatát, csak egyszerűen nem a mi stílusunk. Ha jól választja meg az ember, nem aromatikus az élesztő, akkor az plusz biztonságot ad. Nálunk sokszor elhúzódik, vagy megáll a spontán erjedés, a tápanyag-adagolásban kellene sokkal ügyesebbnek és tudatosabbnak lenni. Általános technológiánk, hogy kénessavat használunk, bentonittal derítünk, és szűrés után palackozunk. A mustot nem szoktam ülepíteni, az utóerjedésben fejtem le a bort a durva seprőről, így az érleléshez bőven képződik még annyi finom seprő, amennyi szükséges.
Nagyon jó összefogás alakult ki a hegyen. Kis Tomival (Somlói Vándor Pince), Tóth Petivel (Kőfejtő Pince), a Fekete Pincés srácokkal, Cartwright Évával, Fotós Nagy Gáborral sokszor összejárunk, és segítjük egymást mindenben. Nagyobb körben is példás az együttműködés.
Úgy gondolom, hogy Somló a vulkanikus borok között a világ élvonalába tartozik. Sokat kell még dolgoznunk azért, hogy ez másokban is tudatosuljon. Méretei miatt is egy igazi unikum, maximum háromszáz hektárról készítünk palackozott bort, máshol ekkora egy birtok. Elképesztően egyedi, ásványos ízvilágú bort tud adni. Itthon már elindult egy jó folyamat, mutatkozik irántunk érdeklődés, sőt külföldről is eljön hozzánk egy-két újságíró. Bízom benne, hogy egyszer csak berobbanunk.
A cikk a Bor és Piac 2020/7-8. lapszámában olvasható a Portré rovatban
