Megválasztották Magyarország legszebb szőlőbirtokait

Három kategóriában hirdették ki Magyarország legszebb szőlőbirtokait – erről Bozzai Zsófia, a Bor és Piac főszerkesztője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában számolt be.

Bozzai Zsófia elmondta: három kategóriában – kis-, közép-, és nagybirtok – indulhattak a borászok, és mintegy 130-an vettek részt a versenyben.

A weboldalra regisztrált borászatok közül az első körben internetes szavazáson választották ki kategóriánként a legjobb kilencet, akiket a zsűri felkeresett és értékelt. Vizsgálták a pincészetet, a technológiát, a tisztaságot, a szőlőterületet, a birtokot, a bort és a vendéglátási lehetőségeket is.

A kisbirtokok (max. 10 ha) között a Dobogó Pincészet nyert a Tokaji Borvidékről, a második Szekszárdról a Tringa Borpince, a harmadik a Pannonhalmi Borvidékről, Nyúlból a Cseri Pincészet lett.

A középbirtokoknál (10-50 ha) az Eszterbauer Borászat nyert, a Vesztergombi Pince lett a második, a Hetényi Pincészet pedig a harmadik, mindhárom borászat szekszárdi.

A nagybirtokoknál a szekszárdi Bodri Pincészet lett az első, a Koch Borászat Borotáról, a Hajós-Bajai Borvidékről a második, és a szekszárdi Schieber Pincészet a harmadik.

A középkategória győztese, az Eszterbauer Borászat tulajdonosa, Eszterbauer János a műsorban arról beszélt: 16 éve folyamatosan építkeznek, a borbarátok és a turisták szavazatai pedig visszaigazolták azt, hogy milyen elegáns és szép környezetet építettek Szekszárdon.

Az adás ezen a linken tekinthető meg.