BIRTOKLÁTOGATÁSOK 2. Egly Borászat

Idén hetedik alkalommal került sor „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” c. pályázatunk kiírására. Olvasóink szavazata alapján született meg az ezévi „TOP 12”. Hogy mely kategóriában mely pincészetek kerültek a legszebbek közé, arról itt számoltunk be. A legszebbek legszebbjeit pedig szerkesztőségünk tagjaiból, valamint a SZIE szőlészeti és borászati tanszékeinek professzoraiból, emeritus professzoraiból álló zsűri látogatja sorra, hogy végül megállapítsuk a végső sorrendet. Második utunk Sümegre vezetett, ahol az Egly Szőlőbirtok és Borászat ültetvényeit és pincéit  kerestük fel.

Egly Szőlőbirtok és Borászat  (Sümeg)

Egly Márk, a birtok alapító tulajdonosa

Egly Márk úgy a rendszerváltás lendületében felbuzdulva akkori társával, Magyar Tamás szőlész-borász szakmérnökökként elhatározták, hogy újjáélesztik a szőlő-, és borkultúrát Sümegen. Célul tűzték ki, hogy a Bíró Márton veszprémi püspök által az 1700-as években épített sümegi püspöki palotának a borospincéjébe ismét életet lehelnek, olyan állapotba hozzák, hogy a látogatók részére gasztronómiai élvezeteken túl esztétikai élményt is nyújtson. Ez az egykori püspöki dézsmapince a kommunizmus évtizedeiben meglehetősen lepukkant állapotba került, konkrétan sitt-lerakóként funkcionált.

Első lépésként maguk hordták ki talicskával a törmeléket az egykori borospincéből, amit  1999 nyarára sikerült is rendbehozniuk, és vendégfogadásra alkalmassá tenni, ahol kezdetben még elsősorban a környék – Balatonfelvidék és Somló – igényes borait kínálták. Aztán a második ütemben sziszifuszi munkával a sümegi várhegy déli oldalán mintegy ½ hektáros területen visszatelepítették a szőlőt. A meredek hegyoldalon út nincs, munkagépek, traktorok nem tudnak közlekedni. Ők mégis lyukakat fúrtak, eltelepítették a vesszőket, és három vödör földet hordtak fel a meredek hegyoldalban minden oltvány gödrébe, hogy megeredjenek. Mindezt persze gyalog, kézi erővel. Amikor friss telepítésüket még 2012-ben a sümegi vároldalban meglátogattuk, nem mertük volna lefogadni, hogy a gyér termőtalajon a vesszők stabilan megmaradnak. Most örömmel érzékeltük, hogy a szőlő rehabilitációja a várhegyen kitűnően sikerült, a bakművelésű szőlők – Furmint, Olaszrizling, Kékfrankos, valamint egy XV. századi fajtagyüjtemény – szép termést hoztak idén is. Az esztétikai élményt nagyban fokozza, hogy a szőlőültetvény alatt különféle rózsákból álló gyűjtemény, mellette pedig levendula ültetvény virít.

Időközben a vállalkozásból Magyar Tamás kimaradt, helyét Egly Márk felesége vette át, és így a borászat-vendéglátás családi céggé alakult. A birtok meg tovább bővülve kiegészült a sümegi Öreghegyen egy szép déli fekvésű területtel, melyen Olaszrizling, Furmint, Kékfrankos, Merlot, Petit Verdot tőkék sorjáznak egy példásan felújított műemlék-jellegű kétszintes présház által megkoronázva.

A sümegi Öreghegyen lévő Egly-birtokközpontnál

Boraik közül a 2017-es Sárga Muskotály volt a nyitó tétel, majd jött a 2015-ös Királyleányka, mely zamatgazdagságát, telt krémességét az alkalmazott battonage-technológiának, szegfűszeges-punchos-fahéjas ízjegyeit pedig a jól alkalmazott hordós érlelésnek köszönheti. Szép élményt nyújtott a 2015-ös Öreg Tőkék Olaszrizling, csakúgy mint a Vároldal 2015-ös válogatása Olaszrizling és Furmint házasítással, fenséges gyógynövényes-zsállyás nyitó illatával. A kékszőlők közül a 2016-ös Kékfrankos elbűvölő voltférfias savaival, amit telt zamat és kerek tanninok kereteztek.

A példásan felújított kétszintes birtokközpont

Annak  emlékére, hogy Magyarországon elsőként Sümegen, a Franciaországból hazatérő Rosti Lajos készített pezsgőt, az Egly Pincészet is beindította a pezsgőgyártást. A valóban kézműves technológiával történő pezsgőkészítéshez ők maguk készíttettek rázóállványt, és beszereztek egy kézi dugózót.

Egly Márk és felesége szorgos munkálkodása minden elismerést megérdemel. Nem csupán szőlészkednek, borászkodnak, helytörténeti kutatásokat folytatnak, de egyúttal idegenforgalmi nevezetességet teremtettek a város főterén, és műemlékvédelmi, városképi értéket hoztak létre a vároldalban. Amihez hozzányúlnak, abból érték válik. Valóban örömünkre szolgál, hogy 2012 után idén újra bekerültek olvasóink szavazatai alapján Magyarország Legszebb Szőlőbirtokai közé. (dt)