Nagy Badacsony Kóstoló a New Yorkban
A tavasz első nagy, borvidéki kóstolójára hagyományosan a New York Palotában kerül sor március 9-én, azon belül is a tavalyi évben sikeresen debütált Róma teremben,…
A tavasz első nagy, borvidéki kóstolójára hagyományosan a New York Palotában kerül sor március 9-én, azon belül is a tavalyi évben sikeresen debütált Róma teremben,…
2018 augusztusában adták át Hercegkúton a Tokaji Szőlő-, és Bortermelési Közösségi Infrastruktúra Központ Nonprofit KFT beruházásában a település határában álló közösségi borászatot, amit Salamin Ferenc…
A sátoraljaújhelyi plébániatemplomban a hagyományoknak megfelelően január 20-án vasárnap délelőtt tartják ökumenikus szentmise keretében a Vince-napi boráldást. Az esemény előtt kerül sor Szepsi Laczkó Máté érdemeinek…
2019 január 19.-én ötödik alkalommal várják az érdeklődőket Vince napi szőlőáldásra Mádon. Az egész napos programra január 19-én, szombaton kerül sor a Demetervin, Holdvölgy, Szent…
2018 egy egészen extra év volt a Tóth Ferenc Pincészet életében. Idén ünnepelték a pincészet alapításának jubileumi 35. évfordulóját. Erre az alkalomra a rendkívüli adottságokkal…
Január 24-én szombaton 9.00 órakor disznóvágással indul a Téli Etyeki Piknik programja, 10.00 órától pedig a borkóstolók mellett gasztronómiai különlegességek, kézműves kiállítás és vásár, főzőverseny, koncertek, valamint…
A Magyar Borszakírók Köre harmadik alkalommal teszi közzé azoknak a magyar termelők által készített száraz és félszáraz, fehér és vörös boroknak a „Super 12” listáját,…
Közeledik Vince-nap, amikor a Villányi Borvidék számos programmal várja a látogatókat. Idén négy Dűlőjáró programcsomag közül kehet válogatni,a jelentkezési határidő: 2019. január 14. (hétfő), 16.00…
Legutolsó lapszámunkban (2018 évi 11-12. szám) hazai pezsgőket teszteltünk. Mintegy harminc különböző pezsgőt kóstoltunk a hazánkban tanuló tucatnyi mesterszakos francia diák társaságában. Általános benyomásunk az…