Heterogén évjárat a Mátra oldalában

Pálinkás Katalin 4,- 6,- 800 négyszögölenként vásárolta vissza az egykori családi birtokot. Amit az oltványkészítésből profitáltak, azt lehetőség szerint azonnal szőlőterületbe fektették. A szorgalmas munkával mára mintegy 70 hektárra sikerült bővíteniük a területüket, melyből 35 hektár van a Sár-hegy legszebb fekvésében, a Cibike dűlőben. Pálinkás Katalinnal az évjárat sajátosságairól beszélgettünk.

A telepítést a kor kihívásának megfelelően úgy végezték el, hogy hatalmas munkával kiirtották a beerdősült hegyoldalon az akácerdőt, meg a bokrokat, a faanyagot bedarálva visszaforgatták a talajba, amit még tehéntrágyával is dúsítottak. Az erdőtől visszanyert területeken mikroteraszokat alakítottak ki, melyek a szintvonalakkal párhuzamos lágy íveket írnak a hegyoldalba. Itt szinte zenélhet a természet ezen a szőlővel rajzolt kottán, melyet az 1 méteres szintkülönbségenként emelkedő szőlősorok alkotnak. Hogy szépen muzsikál a Cibike dűlő, azt a VinAgóra nagyaranya bizonyította már a kezdetektől, és az aranyak azóta is potyognak.

A Cibike-dűlő az ország egyik legimpozánsabb szőlőtermő területe

  • Pálinkás Katalint, a Pálinkás Pincészet tulajdonosát az idei évjárat kihívásairól kérdezzük.

Nagyon jól indult ez az év, úgy éreztük, hogy jobb lesz az előzőnél is. Na aztán nyáron jöttek a meglepetések sorra. Annyira szélsőséges volt az időjárás, hogy az döbbenetes. Esett az eső, aztán sütött a Nap, jött a probléma, nem lehetett kivédeni, olyan csapadékos nyárkezdet volt, hogy nem lehetett rámenni a területre. Elakadtak a traktorok is, traktor traktort húzott. Még én is elakadtam, ami eddig még nem történt meg velem, két nap két éjszaka kint kellett hagynom a dzsipet a hegyen. Attila fiam mondta, hogy el ne indulj, de gondoltam, nem azért hívnak engem az abasári Nikilaudának, hogy megijedjek egy kis sártól. Hát bizony a természet az úr, erősebb, mint mi. A kékszőlőket még jobban érintette a lisztharmat meg a peronoszpóra, mindenféle fertőzés, mint a fehéret. Az eredmény nagyon heterogén. Bár ugyanazt a permetet kapta, az egyik helyen csodás a termés, máshol pedig egy fürt sem maradt a tőkén. A Kékfrankos meg a Blauburger terén különösen nagy a veszteség, ahol 1000 mázsa termésnek kellett volna lennie, ott mindössze 10 mázsa jött össze. A Blauburgerben jobban bíztam, de az terület erdő alatt van, lehet hogy onnan jött a fertőzés.

  • Mikor végeztek a Cibike dűlő betelepítésével?

Tavalyelőtt, most másodéves a felső területünkön a szőlő. Most már nagy területi előrelépéssel nem számolunk, csak a beékelődött területeket szeretnénk bevonni a birtokba, amelyek fertőzési veszélyt jelentenek.

A csemegeszőlő idén is csodás fürtöket hozott

  • A borszőlő, vagy a csemegeszőlő vészelte át jobban ezt a nehéz időszakot?

A csemegeszőlő nagyon szép lett, öröm nézni meg öröm szedni is a szőlőt. Van egy 700 négyszögöles terület, a Bianca alul csoda, makkegészséges. Felette követi a Zengő, az Olaszrizling, a Favorit, a Sachla. A Zengőtől felfelé egy fürt sincs, nem tudom ki érti ezt, még ilyen nem fordult elő.

  • Újabb eredményekről, sikerekről is beszámolhatunk?

Az Olaszrizlingünk szerepel a legszebben. A Cibike dűlőről az Olaszrizlingünk lett Abasár Bora, aranyérmet kapott a romániai Nagykárolyban ugyanúgy, mint legutóbb a VI. peszektergenyei  Nemzetközi Bor- és Lekvárversenyről Szlovákiában.

  • Jelenleg hol tart a szüret?

Benne vagyunk a csemegeszőlő szüretében, a borszőlőnk még nagyon sokat alszik kinn, természetesen félünk a vadkártól, meg a seregélyektől, még nem tudjuk, mi vár ránk. A felvásárlói ár idén katasztrofális. Nekünk ezzel nem nagyon van dolgunk, mert a Cibike dűlő megbecsült minőséget ad, de félő, hogy sokan abba fogják hagyni a termelést a borvidéken.

(DT)