A bordó ötven árnyalata

Bodri István és Gál Lajos az egyik legnívósabb asszót vívta a minőség terén

Február 22-én a Grand Hotel Corinthia báltermében zajlott az idei viadal a szekszárdi és az egri borászok között, az első kortyig. A rendezvény népszerűsége egyre nő, idén sokkal többen voltak mint tavaly, és tavaly is jóval nagyobb volt a részvétel, mint tavalyelőttinél.

Az Egri és a Szekszárdi borvidék február 22-én, pénteken tartotta Budapesten Bikavér Párbaját, hogy együtt mutassák be egyedi stílusú boraikat. A vendégek sétáló kóstolón ismerkedtek a különböző évjáratú, kékfrankos alapú házasításokkal, amelyeket nagy többségében személyesen a borászok mutattak be.

Mindkét város elöljárói köszöntötték a rendezvényt

Nagyjából úgy tartjuk, hogy a tokaji aszú után másodikként legtöbben a bikavért ismerik hazánk borkínálatából. Nemcsak a határainkon túl, hanem itthon is ismertnek számít ez a borfajta, amely annak is köszönheti népszerűségét, hogy ételek széles körével párosítható.

A Szekszárd és Eger között évről évre zajló megmérettetés nyilvánvalóan nem egymás ellen zajlik, hanem egy közös ügyért, a bikavér márkanév erősítéséért, azért hogy ezen az elnevezésen készülő vörösbor cuvée-ék egyre erősebb márkát alkossanak. Ahogy a hazai bor imázsát általában, úgy a bikavérét is a nulláról kellett újraépíteni a rendszerváltoztatást követően.

A rendezvény iránti érdeklődés évről évre fokozódik

Az idei bemutatón volt néhány nagyon erős párosítás, ahol nehéz lett volna azok dolga, akik a párbajt pontozással kívánták volna eldönteni.  Ilyen volt a Fritz Borház kontra Juhász Testvérek, a Sebestyén Pincészet kontra Tóth Ferenc Pincészet, a Mészáros Pál kontra Eszterházy Szőlőbirtok, de talán legkivált a Bodri Pincészet kontra Gál Lajos Borászat asszó.

Mindent egybevéve a cél csakis az lehet, hogy a bikavér márka minőséget jelentsen, hogy ne lehessen mondjuk 800 forintos bikavért látni a polcon még akciósan se. A bikavérnek valahogy úgy kéne működnie mint a barolo megnevezésnek. Vagyis ahogy csak bizonyos minőségi kritériumoknak megfelelő nebiolo lehet barolo, addig bikavérnek is csak a legmagasabb elvárásoknak megfelelő kékfrankos alapú cuvée lehessen nevezhető. Úton vagyunk ebben az irányban, de nem ártana azért egy kis gázt adni az események felgyorsítása érdekében.

(Dékány Tibor)