Ezüstjubileum a Varga Pincészetnél

25 éves a Varga-sztori – Vízválasztók és mérföldkövek címen tartotta ezüstjubileumi értékelését, borkóstolóval egybekötött visszatekintését a Varga Pincészet két tulajdonosa – apa és fia – Varga Péter és Varga Máté október 13-án délután a Corinthia Hotel Budapest különtermében.

Igazán őszinte, bensőséges, szinte családi együttlét hangulatát varázsolta egy sajtótájékoztató keretei közé Varga Péter és Máté, miközben elmesélték, hogyan indult vállalkozásuk, hová érkezett, és merre tart. Ezen az összejövetelen nem csupán azért volt jó rész venni, mert közben remek borokat lehetett kóstolni, hanem azért is, mert mélyen emberközeli volt.

Varga Péter elmesélte az indulás hányattatott éveit, munkájának, munkahelyeinek történetét attól kezdve, hogy végzett a Közgazdaságtudományi Egyetemen, illetve még arról is, hogy szülei inkább afelé próbálták terelni, hogy találjon inkább valami jó mesterséget. De budafokiként egyszer csak beszippantotta a Hungarovin, ahol hamar gazdasági igazgatói poszton találta magát. 1993-ban aztán amikor privatizációra került a Badacsonyi Állami Gazdaság, ő tette meg a legjobb vételi ajánlatot, így egy pillanat megváltozott családjának sorsa. Ettől kezdve az ezredfordulóig be kellett biztosítsák piaci pozíciójukat, rendezniük kellett tartozásaikat, meg kellett erősödniük, és külföldön, a Rajna-Pfalz-i borvidéken is körülnéztek, hogy elméleti megalapozást nyújtsanak birtokaik kialakításához, műveléséhez.

A 2001-2011 közötti időszak az első sikereké volt, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy megteremtették a könnyed, üde, gyümölcsös rozék műfaját, amiben piacvezetők lettek. 2002 újabb innovációt hozott azzal, hogy beindították a Ház Bora termékeiket, mellyel 1,5 literes palackkal szolgálták a HORECA műfajt. 2003-ban áttörést hozott, hogy első borászatként az országban TV reklám-kampányt indítottak, aminek nagyon jó lett az eredménye. 2006-tól megteremtették az igényes, magas kategóriájú borcsaládjukat, Aranymetszés elnevezéssel.

 

2012-től napjainkig a beérkezés időszaka a Varga Pincészetnél. Egyre-másra érik el sikereiket a hazai és nemzetközi borversenyeken, aranyérem a Vinitaly-ról, a Bordeax-i Challange du Vin-ről, meg a VINAGORA-ról, amin az Aranymetszéssel az Ország Legjobb Fehérbora, valamint a legjobb fehérbor címet is elhozták. 2013-ban megjelent a visszaváltható saját betétdíjas minőségi Varga-palack is. 2015-ben megszületett a döntés a borászat terjeszkedéséről, feldebrői telephely kialakításáról, ami 2018-ra átadásra is került. A felívelés töretlen, a fejlődés fő irányát a prémiumborokban látják.

A Varga Pincészet mára 25 millió liter tárolótérrel, 10 ezer palack/órás töltősorral, 200 hektár szőlőültetvénnyel rendelkezik, ezzel az ország vezető pincészetei közé tartozik. Persze azért a lényeg az, ami a fejekben van, a szívekben van, meg ami a poharakba kerül. Ezért van az, hogy borászatuk közszeretetnek örvend.

Varga Péter és Máté előadására a SZIE professzor emeritusa, a Magyar Bor Akadémia örökös tiszteletbeli elnöke, Kállay Miklós reflektált. Felidézte a kezdeti időket, amikor még óva intette Varga Pétert a lerobban a badacsonyi üzem megvásárlásától, és értékelte azt a magasröptű pályaívet a ahogy a pincészet mind mennyiségi,mind minőségi szempontból egyre magasabbra jutott.

Brazsil Dávid, a HNT főtitkára hozzászólásában megjegyezte, hogy nagyra értékeli a Varga Pincészet fejlődését, előreívelő szerepét a hazai borágazatban. Ugyanakkor jelezte, hogy a külpiaci értékesítés bővítése fontos a magyar lenne a borpromóció fejlesztésével együtt. Azt javasolta a tulajdonosoknak, hogy ne húzódjanak vissza a külföldi értékesítésből, hiszen a globalizálódó világot az jellemzi, hogy egyre nő azon borospalackok száma, melyek 2, vagy több határt is átlépnek. Ha a terem bérleti ideje nem járt volna le, talán a késő esti órákba húzódott volna a hangulatos együttlét meghívók és meghívottak között.

dékányT