BIRTOKLÁTOGATÁSOK 8: Basilicus Szőlőbirtok

Idén hetedik alkalommal került sor „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” c. pályázatunk kiírására. Olvasóink szavazata alapján született meg az ezévi „TOP 12”. Hogy mely kategóriában mely pincészetek kerültek a legszebbek közé, arról itt számoltunk be. A legszebbek legszebbjeit pedig szerkesztőségünk tagjaiból, valamint a SZIE szőlészeti és borászati tanszékeinek professzoraiból, emeritus professzoraiból álló zsűri látogatja sorra, hogy végül megállapítsuk a végső sorrendet. Ennek érdekében látogatva a döntősöket végre eljött a nap, amikor betoppantunk a Basilicus Szőlőbirtok tarcali központjához.

A tarcali Basilicus Szőlőbirtok természetesen nem volt ismeretlen előttünk, hiszen olvasóink szavazataiból kiolvasható népszerűségüknek megfelelően idén már második alkalommal kerültek a legszebb birtokok közé. A Basilicus Szőlőbirtok főborásza, Kanczler András már letette korábban is a névjegyét még a Tokaj Hétszőlő birtok kiépítése során a kilencvenes években.

Látogatóban a Mestervölgyben

Kanczler András és Basa Richárd összefogásával 2009-ben jött létre a Basilicus Szőlőbirtok és a hozzá tartozó Basilicus Borkultúra Központ. Ez nem csupán szőlőbirtok és borászat, hanem többféle szolgáltatáscsomagot is kínálnak az ide érkezőknek: a néhány órástól a több napos időtartamig terjedő túrákon a borismereti előadások, dűlőbejárások mellett a résztvevőknek a régió ismert borászai mutatják be boraikat a kóstolókon. A lényeges alkotóelmek, épületrészek mellé majd a későbbiek során panzió is társulni fog. Az elkészült épületrészek kialakításukat illetően igen látványos és merész elképzelésekről tesznek tanúbizonyságot. Az épület központi része egy légterű, csarnokszerű kialakítással, ami egyértelműen eleganciáról, nagyvonalúságról árulkodik. A tető déli részén elhelyezett napenergia-elemek az épület energia-, és hőháztartását csaknem teljes egészében biztosítják.

Basa Richárd és Kanczler András, szövetség a minőségért

A borászathoz 8,5 hektáros birtok tartozik Tarcalon a Lapis, Mester-völgy, Fekete-hegy, Hosszú, Lónyai és Kövesd dűlőkben. A tulajdonosok kifejezetten nagy reményeket fűznek a Mestervölgyhöz, ami napjainkig amolyan szürke eminenciásként szerénykedik a Kopasz hegy oldalában. Ez a dűlő a TV toronyra vezető út északi oldalán fut fel a gerincig, és neve arról árulkodik, hogy a térség mesterembereinek a tulajdonában volt, akik amolyan hobbi-telekként kezelték, és nem voltak nagyratörő borászati álmaik. Ennek következtében nem voltak olyan elhivatott tulajdonosai, aki nagy borok előállítására törekedve igazolták volna a dűlő kiváló adottságait. Azonban ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy a nagyjából 250 m. magas gerincig emelkedő katlanszerű völgy tökéletes déli kitettségben, kifli formában helyezkedik el a hegyoldalban, adottságainál fogva valóban a legismertebb tokaji dűlők közé kerülhet a közeljövőben, első sorban a Basilicus gondozásában lévő területrész révén.

A Basilicus csakis teljes érettségben szüreteli a fürtöket

A birtok a tradicionális tokaji szőlőfajtákat preferálja, így a furmint, hárslevelű, kövérszőlő, és a sárgamuskotály adja az állományuk javát. De Kanczler András nem elégszik meg azzal, hogy a jól megszokott tokaji szortimentet kultiválja.  Van ugyanis Tokajnak egy sebezhető pontja, mármint hogy nem készítenek vörösbort. Egy borvacsora így nem lehet tökéletes, hogy a száraz fehéreket az édes fehérek követik úgy, hogy nem lehet közöttük legalább egy vörös tétel végóborként. Sokan a Pinot Noirban látnák a tokaji vörösbor megvalósulási formáját, amivel azért lehetnek gondok. Nem előny, hogy ez bizony nem hazai fajta, és az sem lehet érdeke senkinek, hogy esetleg leszólhassák a tokaji Pinot-t, mondván hogy máshol ez a fajta esetleg többet tud. Azt tudtuk hogy a filoxéra-vészt megelőzően Tokajban is készítettek vörösbort, de hogy az mi lehetett, azt jórészt homály fedte. Kanczler András viszont előbányászta a régi leírásokat, amiből kiszűrte, hogy az 1800-as években a legnépszerűbb kékszőlő a Purcsin volt. Sikerült is beszerezni Purcsin tőkéket, és kiderült hogy remekül érzik magukat a Mestervölgyben.

Kanczler András a tarcali Mestervölgyben

A kóstoló során nagy élvezetet jelentettek a borászat termékei az Egyszervolt birtok száraztól a dűlőszelektált Lónyai, Mestervölgy, Lapis Furminton át a Purcsinig, amit csak fokoztak a természetes édesborok egészen 2010-es, 2011-es, 2012 nagyszerű aszúig bezáróan, mely utóbbi 13-ik helyezettként került a TOP 100 listára.

A saját borok előállítása, és a tokaji borkultúra megismertetése mellett a pincészet fő célja még, hogy összefogja, szervezze, koordinálja a térség borászatait, szálláshelyeit, hogy a borkedvelő turisták koncentráltabban tudjanak ismerkedni a helyi minőséggel. Fontosnak tartják a Tokaj-hegyaljai régió borászainak összefogását, és a vidék turisztikai világszínvonalra való emelése. Ez a szándék fűti az ügyvezető igazgató Basa Richárdot, és a főborász Kanczler Andrást egyaránt. Kifejezetten innovatív lépés, hogy Kanczler András megtalálta és remek minőségben tudja bemutatni a borvidék egykori vörös liblingjét, a Purcsint.

(dékányT)